Mai trend evangelikál körökben, hogy a szociális érzékenységet hangsúlyozzák, amelybe beletartozik a gyengék és rászorulók támogatása. Ebben azonban semmi újdonság nincs.

Az Ószövetség semmi kétséget nem hagy afelől, hogy mit is gondol Isten erről a kérdésről: számára nem mellékes dolog az emberi szenvedés, és ugyanezt a hozzáállást várja népétől. Ezekben a versekben Mózes összekapcsolja az Izráel népéhez tartozó ember Úr előtti szentségét a hűségesen megadott tizeddel, valamint a jövevényeknek, az árváknak és az özvegyeknek (illetve a lévitáknak) járó adománnyal, amelyet Isten rendelt el (5Móz 26,13). Kétségtelen, hogy a héber emberek nem mondhatták el magukról, hogy Isten igéjének megfelelően élnek, ha nem gondoskodtak a körülöttük élő rászorulókról. Mózes ötödik könyvében végig következetesen és egyértelműen ott van az az üzenet, hogy az ember igazsága nem jó cselekedeteinek a következménye, hanem fordítva: az Istennel szövetségben élő nép tagjai hitükből következően kell, hogy jót cselekedjenek. Isten azért várja el népétől, hogy törődjön a köztük élő bajban levőkkel és hátrányos helyzetűekkel, mert a megújult és körülmetélt szívből szeretet fakad az ilyen emberek iránt.

Az Ószövetséghez hasonlóan az Újszövetség is határozottan azt tanítja, hogy Isten törődik az ember gondjaival, és ezt várja el népétől is. Jézus élete és tanítása, az ősegyház szolgálata Az apostolok cselekedetei szerint (ApCsel 4,34–35), valamint Pál intései (Róm 12,13) mind ugyanerre a tényre mutatnak: Isten azt akarja, hogy népe gondoskodjon a körülötte élő gyöngékről és rászorulókról.

Krisztus arra tanítja követőit, hogy legyenek könyörületesek és irgalmasok azokhoz, akik megfáradtak, és meg vannak terhelve. Az ember igaz volta és a jó cselekedetek – a gyöngékről és rászorulókról való gondoskodás – összetartoznak (Lk 10,29–37). Krisztus azt várja követőitől, hogy segítsenek a rászorulókon úgy, hogy gondoskodnak fizikai szükségleteikről (Mt 6,2–3). Jézus tanításaiban és tetteiben ott lüktet az üzenet, hogy a hívőknek fel kell ruházniuk és élelemmel kell ellátniuk az otthontalanokat, gondoskodniuk kell a kitaszítottakról, és minden embert szeretniük kell. Jézus olyan egyértelművé tette, hogy szorosan összetartozik a Krisztusban való igaz élet és a közöttünk élő „legkisebbekről” való gondoskodás (25,34–40), hogy annak minden keresztény hívőt aktív szolgálatra kell sarkallnia. 

Jézus, segíts odafigyelnem a körülöttem élők szükségeire, és tégy képessé arra, hogy a te nevedben betöltsem ezeket a szükségeket! Ámen.

Isten betartotta ígéretét: Izráel minden egyes törzsének adott egy földdarabot (4Móz 33,54). A hatalmas embertömegen belül Isten minden egyes törzsről és a törzseket alkotó családokról is egyenként gondoskodott. A világmindenség teljhatalmú Királya személyesen visel gondot minden egyes emberre, aki ígéretében részesül. Két és fél törzs a Jordántól keletre kapott földet, míg a többi kilenc és fél törzs a Jordántól nyugatra.

Jézus szintén elképesztő kijelentést tett; ezt János evangéliumában olvashatjuk. A jó pásztorhoz hasonlította magát, aki végül leteszi az életét, így mutatja ki szeretetét és gondoskodását juhai iránt. Ezt a pásztori törődést láthatjuk abban, ahogy külön-külön odafigyel a juhaira. Az, hogy a juhok képesek meghallani a pásztor hangját és válaszolni rá, azt mutatja, hogy ismerik őt. Nem csoportosan szólítja a juhait, hanem egyenként – nevükön.Isten meg is tartja azokat, akiket elhív, és nem hagyja, hogy akármilyen ellenség kiragadja őket a kezéből (Jn 10,1–29).

Jézus, köszönöm, hogy személyesen ismered minden egyes juhodat! Annyira hálás vagyok, hogy hallhatom, amint a nevemen szólítasz, és válaszolhatok is neked! Ámen.

Dávidnak gyermekkorától az volt a feladata, hogy őrizze a nyájat, így fontos szerep jutott neki a család jövedelmének az előteremtésében. Őriznie kellett a juhokat a ragadozóktól és a tolvajoktól egyaránt. Isten kihozta Dávidot az egyszerű pásztorlét szerény körülményei közül, és megbízta azzal a feladattal, hogy uralkodjon választott népe fölött. Dávid fiatalkorában elsajátított készségeit hasznosítani tudta Isten népének a felügyelete során, miközben vezette és oltalmazta őket egész királysága alatt.

Jézus viszont Isten népének a kiválasztott pásztora lett. Nem véletlen, hogy Jézus olyan gyakran használta ezeket a képeket, amikor életéről és szolgálatáról tanított. Saját magát jó pásztornak, követőit pedig a juhainak nevezte (Jn 10,11.14). Úgy tekintett önmagára, mint akinek kijelölt feladata vezetni és védelmezni Isten népét, és – hű pásztorként – saját életét adnia a juhaiért.

Jézus, dicsérlek azért, hogy te vagy a Jó Pásztor! Köszönöm, hogy szeretsz, vezetsz és védelmezel, a halálod árán is! Ámen.

A 4Móz betetőzéseként Isten népe részletes leírást kapott arról, hova vezeti őket Isten annyi év vándorlás után.Isten hűségesen beteljesíti ígéretét, és megkapják örökségüket.Isten népe a Bibliában mindenütt ilyen örökség ígéretét bírja. Izráel fiaitól eltérően azonban a keresztények nem nemzeti identitásuknak köszönhetően részesülnek az örökségből, hanem mert Isten az ő Fiának vére által gyermekeivé fogadta őket (Kol 1,12). Jézus ajándéka miatt az Atya alkalmassá teszi a hívőket arra, hogy osztozzanak egy olyan örökségben, amelyet soha nem érdemelhetnének ki. Az egyház ráadásul – Izráel fiaitól eltérően – nem részesült kézzelfogható földi örökségben. A földi örökség abból a reményből, örömből és békéből fakad, hogy tudják: helyes kapcsolatban állnak Istennel, és örökkévaló sorsuk biztos. A gyülekezet mennyei és örökkévaló örökséget kapott – magát Jézus Krisztust.

Jézus, sokáig céltalanul kóboroltam. Köszönöm, hogy nem feledkeztél meg és nem mondtál le rólam! Köszönöm, hogy befogadtál Isten családjába! Ámen.

Az örökség szó olyan ingó vagy ingatlan vagyont jelent, amelyet egy örökös megkap. Az Ószövetségben ez a szó Isten hűségéhez kötődik, vagyis ahhoz, hogy megadja népének a nekik ígért dolgokat. Józsué ez esetben konkrétan arra a darab földre utal, amelyet Isten már régen Ábrahám utódainak ígért. Isten a tulajdonosa mindennek, ezért bármit, amit akar, ráruházhat gyermekeire kegyelméből fakadó ajándékként.

A megígért örökség jóval túlmutat egy földdarabon. Isten örökségét legvilágosabban abban látjuk, amikor önmagát adja oda népének (Zsolt 16,5–6; Jer 10,16). Ő a valódi kegyelmi ajándék. Isten kedvesen megengedi övéinek, hogy megismerjék őt, és közösségre lépjenek vele bűnük ellenére. Isten ajándéka mellett elhalványul az összes ajándék, amelyet a bukott világ kínál. Aki tisztában van azzal, milyen dicsőséges örökség vár rá Krisztusban (Kol 1,12; 2,3), az vissza tudja utasítani a bukott világ ígéreteit, és sokkal többre értékeli Isten megismerésének ajándékát (1Pt 1,4).

Jézus, te vagy az örökségem, noha nem szolgáltam rá és nem érdemlem meg. Köszönöm, és dicsérlek ezért a csodás ajándékért! Ámen.

A Krónikák első könyvében szerepel Izráel első királyának, Saulnak a nemzetségtáblázata. Saul akkor került hatalomra, amikor Izráel vénei azt követelték Sámueltől, az Úr által kijelölt vezetőtől, hogy nevezzen ki királyt a nép élére, hogy a többi néphez hasonlók legyenek. Sámuel ellenállt, az Úr azonban arra utasította, hogy teljesítse a kérésüket – miközben megjegyezte, hogy e kéréssel Istent utasították el, nem Sámuelt (1Sám 8,1–9). A népnek nemzetté alakulásától fogva lehetősége volt arra, hogy Istent szolgálja igaz királyaként. A kevélység, a türelmetlenség és az irigység miatt azonban Izráel arra jutott, hogy az Úr uralma kevés nekik.Saul negyvenkét éven át uralkodott (13,1), Isten elleni lázadása azonban keserű sorsra juttatta a végén (1Krón 10,13–14).

Jézus megjelenésével Izráelnek és a világnak ismét lehetősége nyílt arra, hogy Istent szolgálja királyaként. Az emberiség korlátozott, és romlott szívű, Isten azonban mindent tud, és mindig azt teszi, ami helyes. Ő a legfőbb Király, aki mindenre elég. Akik hisznek Jézusban, azok nem csupán alattvalók lesznek Isten királyságában, hanem az ő fiai és leányai (Jn 1,12).

Jézus, olyan sokszor eltereli a figyelmemet a világ, és vágyat ébreszt bennem, hogy világi módon tegyem a dolgokat. Add, hogy az ilyen pillanatokban is egyedül téged kövesselek, mert csak te vezethetsz el engem a mennyek országába! Ámen.

A zsoltáros úgy látta, dicsérettel tartozik Istennek; megemlékezett arról, milyen drámai módon mutatta meg hatalmát Isten a világ teremtése során (Zsolt 65,7–8). A zsoltáríró hálát adott Istennek a bűnbocsánatért – észben tartva, hogy mielőtt Isten közbelépett, erőt vettek rajtuk a bűnök (65,4). A 65.zsoltár ezenfelül azt is ünnepli, hogy Isten nyújtja mindazokat az áldásokat, amelyeket népe élvez (65,10–14). Minden jó dolog, ami a földön történik, Isten szeretetéből, hűségéből és törődéséből fakadó szándékos tetteknek a gyümölcse.

Amikor Jézus eljött a világba, az emberek tehetetlenül vesztegeltek a bűn terhe alatt. Krisztus azonban meghalt és feltámadt az istentelenekért, bemutatva Isten bűnösök iránti szeretetét (Róm 5,6–8). Jézus áldozata tette lehetővé, hogy mindenki, aki Jézusban bízik, kapcsolatba kerülhessen Istennel hit által. Ez a kapcsolat juttat hozzá bennünket Isten hatalmának a jótékony áldásaihoz. Akik hisznek Jézusban, azok élvezik az Isten jóindulatával együtt járó áldásokat. Ő jó Atyja azoknak, akiket fiaivá és lányaivá fogadott.

Jézus, téged illet az én hódolatom és dicséretem is. Dicsérlek, mert annyira szeretted a bűnösöket, hogy az életedet adtad értük. Dicsérlek a hatalmadért és a tömérdek áldásért, amelyet ez a hatalom magával hoz – többek között azért is, hogy befogadtál a családodba. Ámen.

Jézus Fiú volt. Ha meg akarjuk érteni, kicsoda Jézus, mindenképpen meg kell értenünk az Atyához fűződő kapcsolatát. Amikor Jézus a Gecsemáné-kertben imádkozott, az „Abbá” szót is használta, amely nagyon bensőséges szülő-gyermek kapcsolatra utaló arám kifejezés, mintha magyarul azt mondanánk: „apukám”, „apucikám”. Azáltal, hogy Jézus mindkét elnevezést kimondta Atyjára, kifejezte szeretetét szíve nyelvén és a kor köznyelvén is, és az érződik belőle, hogy Jézus a lehető legszemélyesebben társalgott Istennel. Úgy beszélgetett vele, ahogyan egy szerető szívű fiú beszélgetett volna az édesapjával. 

Rettenetes helyzetben hangzott el ez a beszélgetés. Jézus beszélt „az óráról”, valamint arról „a pohárról”, amelyet ki kellett innia; ezzel küszöbönálló halálát jelezte előre (Mk 10,38). A pohár képletesen Istennek a világ bűne miatti ítéletét tartalmazta. Jézus tudta, hogy ezt ki kell innia ahhoz, hogy betöltse az Atyának az ő életére vonatkozó tervét népe megváltásáért. 

Jézus szenvedésében csodálatos igazságot fedezhetünk fel Isten szeretetéről. Mennyei Atyánk hosszú távon mindent a javunkra munkál még akkor is, ha ez a jó rövid távon nehéz időszakokat jelent gyermekei életében. A fájdalom és a szenvedés megléte nem cáfolja Isten gyermekei iránti atyai jóságát. Sőt az ő jelenléte segíti át az embereket a fájdalmon és a szenvedésen. A hívők is Istenre tekinthetnek, és szólíthatják őt „édesapjuknak”: „Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által azt kiáltjuk: Abbá, Atya!” (Róm 8,15)

Jézus, köszönöm az áldozatodat, amellyel lehetővé tetted, hogy Istent Atyaként, Abbáként, Apukaként ismerhessem meg! Ámen.

Isten azért adta a törvényt, hogy gyámként és gondviselőként szolgáljon népével való kapcsolatában, amíg be nem teljesedik az eljövendő Messiás ígérete. Azért fektette le a törvényt, hogy felállítsa a szentség mércéjét, és ideiglenesen lehetőséget biztosítson az embereknek arra, hogy engesztelést szerezzenek bűneikért. Isten határozta meg, mennyi idő teljen el a törvény és az ígéret beteljesedése között – a mi javunkra. Egyetlen pillanat sem veszett kárba Jézus eljövetele előtt. 

Az ószövetségi izraeliták várakozással telve éltek; várták, hogy Isten beteljesítse ígéreteit. Akárcsak a kiskorú örökösök, ők is alá voltak vetve gyámjuknak, a törvénynek – és ez a rendelkezés semmivel sem hozta őket jobb helyzetbe a rabszolgáknál. Jézus azonban azért jött el, „hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyer[jék] a fiúságot” (Gal 4,5). Ő volt a beteljesült ígéret, amely lehetővé tette az Isten örök családjába való bekerülést. 

A hívők Isten gyermekei, és részesülnek az Úr lélegzetelállítóan bőséges örökségéből. Nincs több bizonytalanság: Isten a hívőket a szeretteinek nevezi, és megadja, hogy mennyei Atyjuk szoros, mélységesen ragaszkodó, elkötelezett szeretetében járhassanak. 

Jézus, köszönöm, hogy szabaddá tettél a kétkedéstől, a szolgaságtól és a magánytól! Köszönöm, hogy bekerülhettem Isten családjába! Ámen.

Az, ahogyan Isten kapcsolatot létesített Izráellel a Sínain, nagyon fontos pillanatot jelez az emberiség történelmében. Addig az emberek úgy gondolták, hogy az isteneket területi korlátok kötik, és nincs semmilyen kötelezettségük az emberek iránt. Isten azonban úgy döntött, látványos módon szabadítja meg Izráelt az egyiptomi fogságból, hogy megmutassa irántuk való szeretetét, és így megismerjék, Isten mennyivel fenségesebb és magasabb rendű más népek isteneinél. Ahogyan másutt már rámutattunk, az 5Móz azért íródott, hogy segítsen Izráelnek megérteni és felidézni: Isten megszabadította őket erejével, szuverén hatalmat gyakorol ég és föld fölött (nem csupán a föld egy csücske fölött), és jobban szereti őket más népeknél. Ezért szólított fel Mózes minden újabb nemzedéket arra, hogy emlékezzenek meg szabadulásuk történetéről, felidézve, mit tett Isten őseikért. 

János evangéliumának az 1. fejezete az emberi történelem egy másik igen jelentős pillanatát beszéli el, amelyre érdemes szüntelenül emlékezni: a megtestesülést. Amikor Isten emberi testet öltött magára, és népe között „lakozott” (szó szerint: „sátorozott”; Jn 1,14), kön. nyebben meg lehetett közelíteni Istent Jézus nyilvános szolgálatán keresztül. Isten Jézus által bizonyította be hatalmát, hogy képes megszabadítani övéit a bűn erejétől; rajta keresztül mutatta meg nekünk tökéletes szeretetét, és gondoskodott arról, hogy a föld minden népének kapcsolata lehessen az egy igaz Istennel.

Jézus, köszönöm, hogy köztünk, emberek között lakozol, és lehetővé teszed, hogy kapcsolatunk legyen az egy igaz Istennel! Ámen.

Mózes ötödik könyvében annyiszor ismétlődik az a parancs, hogy Istent meg kell ismerni és minden más isten helyett csak őt szabad imádni, illetve hogy minden rendelkezését be kell tartani, hogy az ember néha azt érzi, ez túl sok, és mintha már a cselekedetekből való megigazulásta erőltetné. Föl kell tehát tennünk a kérdést, hogy Isten vajon miért akarta, hogy Mózes mindezt ennyire hangsúlyozza, különösen is az 5Móz 6. fejezetében. A 6,1–3 és 6,6–9 szakasz tanúsága szerint az ebben a fejezetben található felszólítások Isten népének – és a következő generációknak – a javát célozzák. Mózes arra szólítja föl Izráelt, hogy szeresse az Urat teljes szívéből, lelkéből és erejéből (6,4–5). A tökéletes szeretet az elvárás. Miért? Mert ez szolgálja Isten népének a javát. Az a lehető legjobb az ember számára, hogyha az életét Isten törvénye, illetve tanítása köré építi, ugyanis ezek éppen arra valók, hogy megmutassák az Atya szíve közepét és így az áldáshoz és a mindent átható örömhöz vezető utat. Ugyanakkor mindannyian tudjuk, hogy gyakran mégis másban keressük a legfőbb boldogságot. Miért olyan lehetetlenül nehéz Isten útját követni, ha tudjuk, hogy az vezet az áldáshoz, és ha nem követjük, annak keserves következményei lesznek?

Csakúgy, mint ahogy Izráel Egyiptomban rabszolgaságban élt, és képtelen volt változtatni helyzetén, minden ember a bűn rabszolgája, Istentől elszakítva él, és szíve mélyén elutasítja kegyelmes jóságát (Ef 2,1–10). Ha tovább olvassuk Mózes ötödik könyvének ezt a fejezetét, láthatjuk, hogy Isten minden parancsa, amelyet népének adott, szorosan összefügg Isten kegyelmével, amelyet már megtapasztalhattak (5Móz 6,20–25). Isten ragyogó kegyelméből elveszi az ember bűnét, és Jézusra terheli, aki a helyettes elégtétel az egész emberiség bűnéért, azért, hogy az ember képtelen olyan tökéletesen szeretni Istent, ahogyan azt az Úr az 5Móz 6,5 versében megparancsolja. Jézus betöltötte a törvényt, megfelelt Isten azon elvárásának, hogy igaz legyen az Úr előtt – ahogy az 5Móz 6,25 versében olvassuk –, és nekünk adta saját igazságát (Róm 3,21–22). Ez azért válhatott valóra, mert az Atya a hívőket magához vonzza (Jn 6,44), Jézus mutatja be a tökéletes élet áldozatát a bűnért, a Szentlélek pedig az igaz életben vezeti a hívőket (6,13). A Szentháromság Isten kegyelmesen fáradozik a keresztény hívők érdekében, hogy megtapasztalhassák az Isten szerinti élet áldását. Ők tehát nem azért tartják be Isten törvényét, hogy kiérdemeljék kegyelmét, hanem azért, mert már megkapták Isten kegyelmét. Isten gyermekei az ő kegyelméből szabaddá váltak Krisztus által, ezért képesek megtapasztalni, hogy milyen az Isten szerinti életben járni úgy, ahogyan a Bibliában áll.

a. Teológiai kifejezés. A cselekedetekből való megigazulás azt jelenti, hogy Isten bizonyos vallásos cselekedeteink miatt eltekint bűneinktől, és igaznak fogad el bennünket. A cselekedetekből való megigazulás szemben áll a kegyelemből való megigazulással, mely szerint viszont cselekedeteink nem képesek kikényszeríteni Isten bocsánatát, hanem az kizárólag Isten könyörülő irgalmából nyerhető el.  

Jézus, köszönöm az irgalmadat! Segíts, hogy engedelmeskedjek annak, amit te szeretnél, és teljes szívemmel, lelkemmel és elmémmel szeresselek téged! Ámen.

A Szentlélek tevékeny szerepet játszott az Ószövetségben. A Bírák könyvében számos embert felruházott erővel. A Szentlélek volt az, aki „megszállta Gedeont”, amikor Gedeon harcolt a midjániak és az amálékiek ellen (Bír 6,34); és ő volt az, aki „Jeftére szállt” (11,29), amikor az az ammóniak ellen vonult; a Lélek volt az, aki hatalmas erővel „megszállta” Sámsont, és képessé tette őt ellenfele legyőzésére (14,6). Amikor a Szentlélek megmozdult, döbbenetes dolgok történtek. 

A Szentlélek az Ószövetségben embereket használt hatalmas tettek véghezvitelére, de ma is nagy dolgokat cselekszik. Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy jobb lesz nekik, ha elmegy, mert miután elment, elküldi „a Vigasztalót” (Jn 16,5–15). Jézus megígérte, hogy a Szentlélek megítéli majd a világot bűn tekintetében, és elvezeti a tanítványokat minden igazságra. Lehet, hogy ma a keresztények nem rendelkeznek olyan testi erővel, hogy széttépjenek egy oroszlánt, ahogy Sámson tette, de még ennél is nagyobb erőt kaptak arra, hogy ellenálljanak a bűnnek, és elvigyék az evangéliumot a nemzeteknek. 

Jézus, köszönöm neked a Szentlelket! Adj bátorságot és alázatot, hogy engedelmes legyek neki mindenben, amit teszek, és így hatalmas dolgokat tehessen általam! Ámen.