Józsué felelevenítette Isten Mózesnek adott törvényét, és lefektette, hogy Isten népének ez lesz az elfogadott válasza Isten kegyelmére, amint belépnek a földre. Ez a kőtáblákra vésett törvény Isten kegyelméből fakadó ajándék volt a korábbi szolgák számára, mivel az Isten iránti engedelmesség hordozta az áldás és a szabadság kulcsait.

Pál később arról beszélt, hogy ennél is sokkal hihetetlenebb dolog történt az üdvösség ajándéka által. A Törvény ma már nem kőtáblákra, hanem az emberek szívébe van vésve (2Kor 3,3). Az átformálódásnak, amelyet Isten megmentő kegyelme idéz elő, látszania kell azokban, akik Jézus követőinek vallják magukat. Ez a változás nem abból fakad, hogy betartanak egy sor elvont, külsődleges erkölcsi elvet, hanem Isten Lelkének a munkájából, aki Isten népének a szívében lakik. Isten az üdvösség munkája által elveszi a kőszívet az emberekből, és hússzívet ad helyette, amelyben új élet lüktet. Ebbe az új szívbe van beleírva Isten Törvénye – ez pedig sokkal nagyobb csoda a Sínai-hegyen adott Törvénynél is.

Jézus, köszönöm, hogy beírtad a szívembe a te igazságodat! Kérlek, formálj tovább, hogy egyre jobban hasonlítsak rád: jó, tiszta és szeretetteljes legyek! Ámen.

Káléb Isten iránti hűsége és engedelmessége miatt mehetett be a földre, és nyerhette el a dicsőséges örökséget, amelyet Isten esküvel megígért népének – noha Káléb nemzedéke eltékozolta ezt az ajándékot. Káléb az azt követő évtizedeken át végignézte, ahogyan kortársai mind elhullanak a pusztában. Bizonyára felmerült benne a kétely Isten ígéretével kapcsolatban, miközben a pusztában vándorolt, figyelte a nép keményszívűségét, és végignézte, ahogy egyik ember a másik után hal meg Isten ítéletének köszönhetően. Vajon Isten hűséges lesz, és megadja népének ezt a régóta áhított földet? Ha igen, vajon megemlékezik-e Kálébról, és ad-e neki örökséget népe között?

Kálébhoz hasonlóan ma is várják a keresztények Isten ígéreteinek a beteljesedését. A bukott világban könnyű megkérdőjelezni, hogy Isten terve csakugyan szándékai szerint alakul-e, Krisztus vissza fog-e térni, és megemlékezik-e majd követőiről, amikor visszatér. Isten hűségesen megemlékezett Kálébról; ez biztosít Isten gondviseléséről mindenkit, aki várja az ő eljövetelét (2Pt 3,11–13).

Jézus, segíts követnem Káléb példáját; add, hogy hű és engedelmes maradjak a nehézségek közepette is! Amikor kérdés vagy kétség támad bennem, töltsd be a szívemet békességeddel és reménységeddel! Ámen.

Ez a jelenet kísértetiesen emlékeztet a kémek kiküldésére a 4Móz 13. fejezetében, csak ez esetben kedvezőbb lett az eredmény. Ezúttal a nép követei azért járták be az ígéret földjét, hogy feltérképezzék azt a területet, amelyet annak a hét törzsnek szántak, amelyik még nem kapta meg a földjét. Most láthatták, milyen dicsőséges örökséget ad Isten a népnek. A föld Isten hűségéről tanúskodik, és azt mutatja be, hogy ő véghez fogja vinni tervét.

Az egyház is így működik ma. A hívők világszerte összegyűlnek a helyi gyülekezetekben, és kézzelfogható képet látnak Isten kegyelméről. Ő ma is munkálkodik; üdvösséget kínál az elveszetteknek, és egyesíti őket családjában. A hívőkkel teli helyi gyülekezetek ábrázolják ki Isten sokféle bölcsességét a figyelő világ szeme előtt. Kegyelmének titka – mely nemzedékeken át rejtve maradt, hogy aztán Jézus személyében nyilvánvalóvá legyen – ma már mindenki számára látható (Ef 3,8–11). Ő valóban hűségesen megáldja népét itt a földön, és végül majd a mennyben.

Jézus, kérlek, segíts világítanom a helyi közösségben, hogy másokat hozzád vonhassak! Hadd növekedjen a te családod a városomban! Ámen.

Az 5. fejezet ütemezése jól ábrázolja az emberi bűn tragédiáját. Az „azután meghalt” kifejezés ismétlődése emlékezteti az olvasót az átok következményeire. Az emberek többé nem élhetnek örökké; egy pillanatra felbukkannak, aztán visszatérnek a földbe (1Móz 3,19). Ettől a valóságtól nem lehet menekülni. Az igazak és a gonoszok egyaránt meghalnak. Ádámtól Nóéig mindenkin egyformán uralkodik a halál. Jézus, amikor személyesen megismeri és megtapasztalja ezt a valóságot barátja, Lázár halálakor, figyelemre méltó kijelentést tesz. Aki hisz őbenne, noha fizikai teste meghal, új életre támad fel örökre (Jn 11,25–26). Krisztushoz hasonlóan átmegy a halálon, de győztesen kerül ki belőle. A Krisztusba vetett hit az egyedüli ellenszer a halálba torkolló családfákra, amelyeket az 1Móz-ban láthatunk, és amelyek a későbbi nemzedékekben is újra meg újra ismétlődtek.

Jézus, köszönöm, hogy elvetted a halál fullánkját! Köszönöm, hogy győzelmet arattál a sír fölött! Annyira hálás vagyok, hogy örömmel várhatom az örök életet, amelyet veled tölthetek! Ámen.

A Szentírásban az engesztelés a bűnért való fizetséget jelenti. Az emberek áldozatokat mutattak be, hogy Isten jóindulattal tekintsen rájuk, és eltávolítsa vétküket. Az áldozattal a vétkest helyettesítették. Egy állat halt meg a vétkező személy helyett, és ez elfordította Isten haragját. Világos volt a kép: a bűn miatt valakinek meg kellett halnia. Vagy a bűnösnek, vagy egy helyettesnek.

Az izraeliták bűneiért engesztelésül felajánlott állatokhoz hasonlóan Jézus is felajánlotta életét a miénk helyett. Halála kielégítette Isten haragját, és elfedte bűnünket (Róm 3,25). Jól érzékeltetik ezt az ének szavai: „Ó, áldom őt, ki megváltott, és a halálból kihozott!” Jézus, a nagy helyettes kifizette a halál árát övéiért. Aki pedig kifizette büntetésünket, az méltó a dicsőségre és a tisztességre most és mindörökké!

Jézus, köszönöm, hogy teljesen kifizetted az adósságomat! Soha nem tudnék kiérdemelni egy ekkora ajándékot. Túlcsordul bennem a hála irántad! Ámen.

Miután Isten népe megtette a végső előkészületeket ahhoz, hogy belépjen az ígéret földjére, Isten megparancsolta Mózesnek, hogy jelöljön ki hat menedékvárost a Lévi törzsének szánt városok közül, ahol a gyilkossággal megvádolt izraeliták vagy köztük élő jövevények oltalmat kereshetnek. Az ószövetségi törvény engedélyezte, hogy a megölt személy legközelebbi férfi rokona bosszút álljon elhunyt családtagjáért. Abban az esetben azonban, ha netán a haláleset véletlenül következett be, a „gyilkos” elfuthatott egy ilyen menedékvárosba, és ott állt bíróság elé. Ha bűnösnek találták szándékos emberölésben, halálbüntetés várt rá. Isten nem hagyta, hogy az igazságtalanság büntetlenül maradjon, mert az beszennyezte volna a népet és a földet egyaránt; Isten igazságérzete megkövetelte a bűn megbüntetését.

A menedékvárosok azonban előremutattak Krisztusra is, aki még jobb menedék és megoldás Isten népének a bűneire. Mindenki vétkes, és ha egyedül Isten előtt kellene megállnunk, örök büntetés lenne az osztályrészünk; csakhogy Isten népe menedéket találhat Krisztusban. Ő bűnbocsánatot kínál nekünk, valamint megmenekülést a mindannyiunk által megérdemelt haláltól (Jn 8,51).

Jézus, tudom, hogy te tökéletesen jó vagy és teljes mértékben igazságos, így meg kell büntetned a bűnt. Köszönöm, hogy menedékváros lettél a számomra, ezért nem kell elhordoznom a megérdemelt büntetést! Ámen.

Mózes azt parancsolta az izraelitáknak, hogy metéljék körül a szívüket, és ne lázadjanak. A körülmetélkedés óriási jelentőséggel bírt az izraeliták számára, hiszen ez volt az Istennel kötött szövetségük fizikai jele. Szoros közelségben éltek a kánaánitákkal, akiknek a vallási rendszeréhez hozzátartozott a szexuális erkölcstelenség, így a zsidó férfiak körülmetélése emlékeztetőül szolgált arra, hogy kerüljék ezeket a kulturális szertartásokat. A körülmetélés azonban sokkal többet jelentett puszta fizikai aktusnál. Az ember szívének is tükröznie kellett a testi jelet. Istent nem csupán a szentség külső jele érdekli, hanem a szív hozzáállása. Isten szövetsége megkövetelte a lelki változást, hogy az ember úgy szeresse Istent, ahogy ő vágyik rá: teljes szívéből, lelkéből és erejéből (5Móz 10,12–13; 30,6). Ezt a szükségszerű változást azonban csak Jézus tudja elvégezni (Kol 2,11–12). Krisztusban megszűnt az adósságunk; a sírba került a test, amely uralkodott rajtunk, mi pedig feltámadtunk a halálból az életre.

Jézus, a szívem olyan sötét, kietlen hely tud lenni. Kérlek, vedd a kezedbe, töltsd be, formáld át, hogy tiszta és igaz legyen, mint te! Ámen.

Mózes élete végén, amikor tudta, hogy hamarosan meghal, és nem léphet be az ígéret földjére, még egyszer, újra Izráel népe elé tárta Isten szövetségi ígéreteit. Bizonyos értelemben az a kihívás, hogy „[v]álaszd… az életet, hogy élhess” (5Móz 30,19), az emberiséggel egyidős. Az Édenkertben Isten Ádámnak és Évának ugyanezt az lehetőséget adta (1Móz 2,15–17), de ők rossz döntést hoztak, és a halál útját követték. Azóta minden ember a bűn ördögi körében vergődik. Kétségtelen, hogy voltak olyan időszakok, amikor az ember visszatért Istenhez, de ezek nagyon rövid ideig tartottak.

Mózes, aki ekkor már negyven éve volt Isten népének a vezetője, tökéletesen tudta, hogy az emberek képtelenek az életet választani, hogy élhessenek. A vándorlás során végig zúgolódtak Isten ellen, folyton megkérdőjelezték Mózes vezetői szerepét, aminek a következménye halál és pusztulás volt. Mózes azzal kezdte a Móáb földjén elmondott utolsó igehirdetéseit, hogy Isten népét emlékeztette lázadásának véres következményeire (5Móz 1). Még maga Mózes, a nagy szabadító sem volt képes mindig következetesen az életet választani; ezért kellett úgy meghalnia, hogy nem léphetett be arra a földre, ahová negyven éven át igyekezett eljutni (5Móz 3,21–29).

Ennek ellenére újra csak emlékezteti a népet arra, hogy feltétlenül az életet kell választaniuk. Ekkorra már kihalt az az egész nemzedék, amely elutasította Isten ígéreteit, és ezért arra kényszerült, hogy negyven évig vándoroljon a pusztában. Ebben az új nemzedékben elevenen élt szüleik halálának az emléke a pusztai időkből. Most dönteniük kell: elődeik útját kívánják járni, az Istennel szembeni engedetlenség és halál útját, vagy olyan új nemzedék akarnak lenni, amely bízik Istenben, az ő útjain jár, és bőségben él az ígéret földjén?

Jézus élete és szolgálata elhozta a reményt azok számára, akik a bűn és a halál ördögi körében vergődnek. Valóra váltotta Istennek az élet útjára vonatkozó ígéretét. János azt írja, hogy Jézus azt mondta magáról, hogy ő „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6). Aki őhozzá jön, az nem előírások egész rendszerének betartása révén, hanem azzal, hogy Krisztusra bízza magát, megtalálja az élet ösvényét. Őbenne van az élet és a bőség (10,10).

Jézus, én az életet akarom választani. Téged akarlak választani. Segíts minden döntést érted meghoznom, hogy ne essek bele abba a körforgásba, amely olyan sok szenvedést okoz! Ámen.

A Józs 12. fejezete felsorolja, milyen királyokat győzött le Izráel. Nemcsak a legyőzött királyok neve szerepel a részletes listán, hanem országuk aprólékos leírása is. Ennek a területnek a nagysága bizonyítja, hogy Isten nagy királyokat és nagy országokat is képes legyőzni.

Ezek a győzelmek mind eltörpülnek a mellett a sokkal hatalmasabb diadal mellett, amelyet maga Jézus nyert meg. Ő nem csupán egy pogány királlyal szemben aratott győzelmet; magát a Sátánt, a bűnt és a sötétség fejedelmeit győzte le. Nem csupán egy földdarabot hódított meg, hanem az egész föld fölött biztosította uralmát (Ef 1,21–22). A királyok és országok Józs 12. fejezetében szereplő listája nagynak és értékesnek tűnhet az emberek szemében, Jézus azonban nem volt hajlandó mulandó királyságokat elfogadni győzelme jeleként (Mt 4,8–10). Jézus elvégzett műve érdeméért méltó minden tisztességre, hírnévre és dicsőségre örökké. Minden az ő királyi uralma alá került a mennyben és a földön, akár ideiglenes, akár kozmikus, most és mindörökké. Ez a győzelmi lista nagyszerűnek tűnhet, de elhalványul, ha Jézus végső győzelméhez viszonyítjuk.

Jézus, tudom, hogy nincs olyan király, királyság vagy hatalom, amelyet meg ne tudnál dönteni. Hogyha félelemmel töltenek el dolgok, amelyekkel szembekerülök az életem során, emlékeztess a te határtalan hatalmadra! Ámen.

A bűn soha nem elégszik meg – gyűlik, növekszik, terjed, és elpusztít mindent, ami az útjába kerül. A névtelen lévita és Gibea lakói jól szemléltetik, milyen mélységes romlottságra képes az ember. Úgy tűnt, az emberiség önzése nem ismer határokat Isten kegyelmes közbelépése nélkül. Ez e helyzet különösen azokban az időszakokban súlyosbodott, amikor a nép emberi vezetők nélkül maradt; bár amikor volt vezetőjük, akkor is képtelennek bizonyultak a kitartó engedelmességre. Szabadítóra, Megváltóra volt szükségük, aki megtörhette a bűn, a kárhoztatás és a halál körforgását.

Pál kijelentette, hogy Jézus egyszer s mindenkorra elégséges áldozata megtöri a bűn halálos szorítását, és szabaddá teszi a hívőket arra, hogy igaz életet éljenek (Róm 6,15–23). A bűn jogos végeredménye a halál, Jézus művének gyümölcse viszont szabadság, öröm és szentség. Egyedül Jézus győzelme elég nagy erő ahhoz, hogy megtörje a bűn hatalmát Izráel népe és az egész emberiség fölött.

Jézus, köszönöm, hogy megmentettél a bűntől! Segíts, hogy ne adjak helyet a bűnnek, hanem tudjak a te szabadságodban, örömödben és szentségedben élni! Ámen.

Egy gyermek halála szörnyen tragikus megtapasztalás. Ha egy szerettünk vagy közeli barátunk meghal, mélységes gyötrődést élünk át – ahogyan történt itt, Dávid fiának a halála esetében is. A keresztények azonban a halált kísérő szomorúság közepette is teljes bizo¬nyossággal hihetik, hogy újra fognak találkozni elhunyt szerettükkel. A Dávid gyermekének haláláról szóló történetből kiderül: Dávid hitte, hogy újra fogja látni a fiát. Azt mondta: „Én megyek őhozzá, de ő nem jön ide vissza hozzám.” (2Sám 12,23) A keresztény hívők megragadhat¬ják azt a reményt, amelyet az ószövetsé¬gi hívők még csak homályosan értettek: a halál elkerülhetetlen, de Isten népe a halál után is élni fog. Jézus azt mond¬ta: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él, és mindenki, aki él, és hisz énbennem, soha meg nem hal.” (Jn 11,25–26) Jézus nem üres szavakat hangoztatott; saját feltámadásával szerzett érvényt kije¬lentésének. Jézusnak valóban hatalma van a halál felett – márpedig nincs még egy olyan emberi megtapasztalás, amely ennél nagyobb lenne, vagy amelytől jobban félnénk –, és megígérte, hogy e hatalmát követőire is kiterjeszti (1Pt 1,3–7).

Jézus, hálát adok neked és dicsérlek, hogy ha ez az élet véget ér, az még nem a vég! Segíts nekem észben tartani a gyász idején, hogy hála neked, a halál semmiség! Ámen.

Mialatt Absolon összeesküvést szőtt Dávid megtámadására és megölésére, már működésbe léptek az előrehaladását akadályozó ellenerők. Isten felhasználta Húsaj „tanácsát”, hogy előnyt biztosítson Dávidnak és az embereinek, és alkalmat adjon nekik arra, hogy diadalmaskodjanak Absolon gonosz ármánykodása fölött. Absolon azt hitte, ő uralja a helyzetet, pedig Isten ellene dolgozott, hogy beteljesítse Dávidnak és Dávid többi leszármazottjának szóló ígéretét. Mindenki, aki szembeszegül Istennel, és a bűnt választja, bajt hoz a saját fejére (Róm 2,4–9). Ez az élet tele van a bűnös emberi tettek által alakított eseményekkel. Jézus kegyelmével elfedezi a hívők bűnét, ugyanakkor a hívők is megtapasztalják mások helytelen tetteinek a következményeit. Az evangélium örömhíréhez hozzátartozik, hogy a világ végül meg fogja látni, hogyan győzte le Isten a bűn hatását világunkban egyszer s mindenkorra. Egy napon a hívők megtapasztalják majd a Jel 21,4 versének csodás valóságát: „…és szemükről minden könnyet letöröl, és halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” Isten jelenleg is azon dolgozik, hogy helyrehozza a dolgokat, a gonosz ellen munkálkodjon, és békét hozzon Krisztus által. Egyszer pedig eljön egy sokkal nagyszerűbb nap, amelyet már nem ronthatnak meg a bűn következményei.

Jézus, alig várom azt a napot, amikor minden rendbe jön, és az egész teremtett világ meglátja, hogy te vagy az Úr! Segíts ma is ennek a reménységnek a valóságában élnem! Ámen.