Júda ebben a szakaszban merész, kockázatos lépést tett, szöges ellentétben korábbi gyáva és hamis viselkedésével (1Móz 37,26–27; 38,11–26). Amikor kénytelen volt betartani, amit ígért (44,33–34), hű maradt fogadalmához, és felajánlotta, hogy vállalja a fogságot testvére helyett (44,17). Helyettes szerepe lehetővé tette volna, hogy Benjámin szabad emberként térjen vissza atyjukhoz.

Évszázadokkal később Júda egyik utódja ajánlotta fel magát a bűnösök helyett, hogy azok megszabaduljanak büntetésüktől és a fogságból. Az, ahogyan Júda felajánlja életét öccséé helyett, megdöbbentő párhuzamot mutat azzal, ahogyan Jézus odaadta életét helyettes áldozatként fogadott testvéreiért – a gyülekezetért (Róm 8,17.29). Júdával ellentétben azonban (1Móz 37,26–27) Jézusnak nem volt szerepe abban, hogy a gyülekezet rabságba került. Sőt kegyelemből ajánlotta fel magát helyettes áldozatként, hogy hazahozhassa a megváltottakat egyenesen a mennyei Atya jelenlétébe.

Jézus, dicsérem szent nevedet. Köszönöm az áldozatodat, amely szabaddá tett a bűn fogságából, és hazahozott! Ámen.

A páska ünnepe Isten népének az egyiptomi szolgaságból való csodálatos szabadulására emlékeztet. Az ünnepi szertartás központi mozzanata volt a páskabárány föláldozása, amelynek a vérével az izraeliták megjelölték házaik ajtófélfáit és a szemöldökfákat. Amikor Isten végrehajtotta a legvégső csapást Egyiptomban, és minden elsőszülött meghalt, mindazok, akiknek az otthonát vérrel jelölték meg, megmenekültek a haláltól.

Isten részletes útmutatást adott a tekintetben, hogy a páskához föláldozott báránynak milyennek kell lennie: fiatal hím, amely teljesen ép és egészséges. Hogy megbizonyosodjanak arról, hogy teljesen tökéletes az adott bárány, kiválasztása után négy napig megfigyelés alatt tartották. Azokat az állatokat, amelyek megfeleltek Isten előírásainak, nyilvánosan áldozták föl, és egyetlen csontjukat sem volt szabad eltörni (2Móz 12,46). A közelgő ítélet súlyossága megkívánta, hogy Isten népe a legnagyobb gondossággal járjon el az áldozat bemutatása során. A páska évenkénti megünneplése az embereket egyfelől Isten hűségére emlékeztette, arra, hogy gondoskodott népe számára a szabadulásról, másfelől pedig arra, hogy folyamatosan szükségük van rá, hogy valaki magára vegye helyettük bűneik jogos büntetését.

A páskaáldozat az egyik legegyértelműbb olyan ószövetségi kép, amely Jézus később elvégzett művére utal. Jézus földi szolgálatának a kezdetén Keresztelő János azt mondta róla, hogy ő „az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét” (Jn 1,29). Jézus élete minden tekintetben megfelelt a páskaáldozat előírásainak. Fiatal férfi volt, minden szempontból tökéletes. Szörnyű halált halt a nyilvánosság előtt, de egyetlen csontja sem töretett meg (19,36). Jézus halála lehetővé tette, hogy akiket az ő vére jelöl, azok megmeneküljenek a közelgő ítélettől (Róm 5,9; Ef 2,13).

Az Újszövetség szerzői azért használják a páskával kapcsolatos képeket Jézus művének a leírására, mert ő pontosan azt teljesíti be, amit Isten a páskabárány révén végbe vitt (1Pt 1,19). Pál Jézust húsvéti báránynak nevezi, aki egyházáért áldoztatott föl (1Kor 5,7). Tökéletes tisztasága és helyettes halála egyedülálló módon tette méltóvá őt arra, hogy ezt a szerepet fölvállalja. Mint Isten egyetlen Fia, alkalmas volt arra, hogy azt is elérje, amit soha egyetlen állat feláldozása sem végezhetett el: örökre eleget tett Isten haragjának népe képviseletében.

Jézus, összeszorul a szívem, ha belegondolok, min mentél keresztül értem. Te voltál a tökéletes, ártatlan, hibátlan Bárány. Hálát adok neked, és imádlak az áldozatodért! Ámen.

Mózes könyörgött, hogy Isten bocsássa meg a nép bűnét; még saját életét is felajánlotta az övék helyett, ha az megfelelne Istennek. Az aranyborjú elkészítésének és imádásának megbocsáthatatlan vétke joggal vívta ki Isten igazságos ítéletét. A nép nem sokkal korábban megtapasztalta Isten erejét és hatalmát; hogy dönthettek mégis úgy, hogy ilyesmit tesznek? Ennek a bűnnek a megmagyarázhatatlan jellege rámutat, milyen ostoba minden bűn, és mennyire szükséges Isten ítélete.

Mégis, mint mindig, felragyogott Isten kegyelme. Nem törölte el Izráelt a föld színéről, bár joggal megtehette volna. Hű maradt szövetségéhez, és megőrizte a népet, noha megítélte azokat, akik vétkeztek ellene. Mózes könyörgése közben is felismerte, hogy valakinek meg kell halnia ezekért a bűnökért, de azért esdekelt, hogy Isten engedélyezzen egy helyettes áldozatot. Valójában azonban tökéletes helyettesre lett volna szükségük – aki bűn nélküli, és hibátlan áldozatként ajánlhatja fel magát Istennek. Jézusra volt szükségük; ő megtehette azt, amit Mózes nem – felajánlhatta magát a bűnért, nemcsak Izráelnek, hanem Isten összes gyermekének a bűneiért, örökre.

Jézus, olyan gyorsan hajlamos vagyok megfeledkezni arról, miből mentettél meg! Mutass rá az aranyborjúkra az életemben, és segíts megszabadulnom tőlük! Ámen.

A zsoltáros tudatában volt saját törékenységének, és vágyott arra a stabilitásra és biztonságra, amelyet Istenben lelhetett meg, aki az ő erős kősziklája volt. Isten rendíthetetlen. Céljai változhatatlanok; nincs rájuk hatással az ellenállás vagy a szembeszegülés. Az ő erejével semmi sem szállhat szembe. A zsoltáros bölcsen felismerte saját sebezhetőségét, és olyasvalakire akart támaszkodni, aki mozdíthatatlan – bízott megingathatatlan Istenében.

Az Újszövetség Jézust lelki kősziklához hasonlítja; kijelenti róla, hogy ő volt a forrás, amely életben tartotta annak idején Mózest és az izraelitákat, miután kiszabadultak Egyiptomból (1Kor 10,4). Ez a kőszikla csodás módon biztosította számukra az olyannyira szükséges vizet (4Móz 20,6–11). Jézus életet ad a reménytelen embereknek. Aki segítségül hívja őt, és hisz az ő nevében, az megmenekül (Róm 10,13). Jézusról azt is mondja az Ige, hogy a botránkozás sziklájává lett az embereknek (1Pt 2,8). Megalkuvás nélküli megtérésre szólítja fel az embereket, és ezért ma is vannak, akik elvetik őt, mert szeretik a bűnt és a földi dolgokat. Sokan képtelenek elfogadni Jézus világos üzenetét, hogy egyedül az ő neve által lehet üdvözülni, és nem hajlandók hinni benne mint régen várt Messiásukban.

Jézus, én sebezhető vagyok, te viszont nem. Te vagy a kősziklám. Add, hogy tudjak teljes mértékben benned bízni védelemért és gondviselésért, és másokat is erre vezethessek! Ámen.

A 70. zsoltárban Dávid azt kérte Istentől, hogy szabadítsa meg őt ellenségei elnyomásától és az általuk okozott szenvedéstől. Istennél keresett oltalmat, és arra számított, hogy az eredmény nagy dicsőséget hoz majd az Úrnak (Zsolt 70,5). Jézus egyik imádsága, amelyet János evangéliumában találunk, hasonlít Dávid imájához (Jn 12,27–28). Jézus roskadozott a rá váró feladat terhe alatt, és felmérte annak mélységét, amit elszenvedni készült a kereszten. Felmerült benne, hogy arra kérje Istent: szabadítsa meg, de aztán gyorsan váltott, és megerősítette, hogy azért jött a földre, amit most el kell viselnie.

Dávidnál azáltal dicsőült meg Isten, hogy megszabadította őt ellenségei kezéből. Jézusnál nem azáltal dicsőült meg az Atya Isten, hogy megkímélte a Fiút, hanem éppen a Fiú halála által. Ha Jézus kikerülte volna a keresztet, akkor az emberek nem juthatnának el Istenhez. Isten Jézus önkéntes áldozata révén tette lehetővé a szabadulást mindazok számára, akik Jézusba vetik hitüket az üdvösségre.

Jézus, tudom, hogy angyalokat hívhattál volna, hogy megmentsenek a kereszttől, mégsem tetted, mert szeretsz. Köszönöm, hogy olyan szeretettel szeretsz, amelyet soha nem tudok kiérdemelni vagy visszafizetni! Ámen.

Jákób bátyja haragja elől menekülve Háránba ért; ott megállt éjszakára. Álmában létrát látott a menny és a föld között, melyen angyalok jártak fel és alá. Ez a kép a földi élet nagyszabású, kozmikus valóságát ábrázolta. Talán csak az tűnik valóságosnak, amit látni lehet, de van egy örökkévaló, mennyei világ, amely szorosan kapcsolódik a miénkhez. A mennyei világ folyamatos kapcsolatban áll a földivel, bár az emberi elme nem képes felfogni, az emberi szem pedig nem látja, hogyan.

Jézus születése közelebb hozza ezt a valóságot. Isten Fia, aki teljes mértékben Isten és ember, létraként szolgál a menny és a föld között (Jn 1,51). Keresztelésekor megnyílt a menny, és Isten Lelke leszállt Isten Fiára, jelezve ezzel Jézus isteni státusát és Istentől kapott küldetését (Mt 3,13–17). Jézusban összeért a menny és a föld, és őbenne bepillantást nyerhettünk abba az eljövendő isteni országba, amelyben a bénák járnak, a vakok visszanyerik látásukat, a foglyok pedig megszabadulnak (Lk 4,18). Isten Fia testet öltésekor lejött a mennyei létrán, hogy a bűnös emberiséget bejuttassa Isten országába.

Jézus, amikor úgy érzem, hogy elborítanak a körülmények, emlékeztess arra, hogy van egy mennyei birodalom, amelyet nem látok és nem értek! Segíts rád bíznom minden problémámat, hiszen te mindent látsz!

Isten megtiltotta népének, hogy hozzá járuljon. Kegyelmesen köztük lakozott a kijelölt hegyen. Ezt a helyet azonban oltalom alá vonta, nehogy a bűnös emberek a szent Isten közelébe jussanak. Isten mindent megemésztő szentsége elpusztította volna mindazokat, akik bekerülnek jelenlétébe. Csak a papok járulhattak elé meghatározott alkalmakkor és világosan körülhatárolt módon. Istennek annyira fontos volt lakóhelye védelme, hogy arra utasította Mózest, kerítse körbe a hegyet, hogy az emberek biztonságos távolságban maradjanak. Aki nem tartotta tiszteletben a korlátot, arra Isten keményen lesújtott.

A zsidókhoz írt levélben mutatkozó szembeötlő váltás Krisztus munkájának köszönhetően következett be. Mivel Jézus tökéletes és végleges áldozatot hozott népe bűneiért, leomlott az Isten és az emberek közötti válaszfal. Új, élő út nyílt meg, és Isten gyermekei immár bizalommal közeledhetnek Atyjukhoz Krisztus vérén keresztül (Zsid 10,19–22). Mi, akik megismertük Krisztust, most már nem akkor vagyunk biztonságban, ha távol maradunk Istentől, hanem akkor, ha közel megyünk hozzá.

Jézus, köszönöm, hogy leromboltad a falat, amely elválasztott Istentől! Segíts a lehető legközelebb kerülnöm hozzád! Ámen.

Mózes papi imával járt közben Istennél a népért. Könyörgött, hogy ne pusztítsa el őket, és ezt három dologgal indokolta. Először is, Isten akkor nemrég szabadította ki Izráel népét Egyiptomból, és nem hagyhatja el őket most. Másodszor: a fáraó tudomást szerezne a nép elpusztulásáról, és azt hinné, hogy valójában Egyiptom lett a győztes, és Isten azért akarta kivinni őket Egyiptomból, hogy megölje őket. Harmadszor: Isten megígérte, hogy megőrzi népével kötött szövetségét, és ezt nem vonhatja vissza. Mózes imája hűen tükrözi, hogy tisztában van a nép bűnének súlyával, ismeri az Úr dicsőségét és népe iránti buzgó szeretetét is.

Hasonló mintát követ Jézus közbenjáró imája elárulása éjszakáján (Jn 17). Tudta, hogy milyen az élet valósága a bukott világban, ezért arra kérte Istent, hogy őrizze meg övéit, óvja meg őket az ellenségtől, mutassa meg irántuk való szeretetét, és formálja át őket Igéjével. A zsidókhoz írt levél szerzője kijelentette, hogy Jézus bűntelen közbenjáróként és Isten Fiaként feltámadt, és felment a mennybe, az Atya jobbjára, hogy ott könyöröghessen népe szükségeiért (Zsid 7,23–25).

Jézus, mélységes alázatra késztet, hogy a kereszthalálra készülve időt szakítottál arra, hogy értem imádkozz! Köszönöm, hogy közbenjársz értem! Ámen.

A közbenjáró olyan személy, aki konfliktusok megoldására törekszik, és békét igyekszik teremteni szembenálló felek között. Isten és az emberiség között azonban olyan konfliktus áll fenn, amelyet egyszerű tárgyalás útján nem lehet elintézni. Isten szentségét érte sérelem – és a sértést okozó félnek helyre kellett hoznia ezt a mélyen gyökerező problémát. Az Isten és az emberiség közti ellenségeskedés sokkal többet követelt a megszokott tárgyalásnál. Valami természetfelettinek kellett bekövetkeznie, amely megoldást hozhatott az Isten szentsége és a bukott emberek között fennálló konfliktusra.

Bár látjuk, hogy Mózes az 5Móz 5,5 versében közbenjáróként szolgál, a keresztényeknek nála sokkal magasabb rendű közbenjárójuk van. Ez a közbenjáró valójában saját személyében teljesítette a megegyezés feltételeit azzal, hogy magára vette a büntetést, ami kellett ahhoz, hogy békesség jöjjön létre, és sikerüljön helyrehozni azokat a károkat, amelyeket a mi hamisságunk okozott (Jer 31,31–34; Zsid 9,14–15). Mózes az izraeliták vezetőjeként nem tudta biztosítani az Úr folyamatos jóindulatát, Jézus viszont örök áldást hozott azok számára, akik igazságot találnak benne. Izráel népe félt Isten jelenlététől a bűne miatt (5Móz 5,5), a keresztények viszont bátran beléphetnek Isten jelenlétébe, mivel Jézus által tökéletesként állhatnak meg az Úr előtt (Ef 3,12). A hívők Jézus által – és mivel benne hisznek – szabadon közelíthetnek Istenhez azzal a bizalommal, hogy nem fogja elvetni vagy elítélni őket hiányosságaik miatt. Igaz tökéletessége elfedezi a tökéletlenséget, és biztosítja az Isten jelenlétébe való bejutást. Micsoda közbenjárónk van Krisztus Jézusban!

Jézus, dicsérem a nevedet. Te vagy a tökéletes közbenjáró. Köszönöm, hogy biztosítottad számomra az örök életet! Ámen.

Miután Izráel vétkezett Isten ellen, mert aranyborjút készített, és azt imádta, amíg Mózes Isten jelenlétében tartózkodott a Sínai-hegyen, Isten közölte Mózessel, hogy megtagadja népét, és elölről kezdi vele. Az 5Móz még súlyosabb színben tünteti fel Izráelnek az aranyborjúval kapcsolatos bűnét, mert beszámol arról, hogy akkor nemrég kapták meg a Tízparancsolatot, és nem sokkal korábban hozta ki őket Isten „erős kézzel” az egyiptomi fogságból (5Móz 9,26). Mózes azonban ellenkezett Isten tervével, és közbenjárt a népért. Könyörgött, hogy Isten emlékezzen meg ősatyáiknak tett ígéreteiről, és nézze el a nép bűnét. Azzal is érvelt, hogy ha Isten elpusztítja saját örökségét, akkor az emberek meg fogják kérdőjelezni becses tulajdona iránti szeretetének valódiságát.

Ahogyan Mózes közbenjárt Izráelért, Jézus Krisztus is közbenjár a hívőkért, akik általa folyamodnak Istenhez. Az üdvösség, amelyet Jézus kínál az új szövetség által, teljes üdvösség; örökre szól, és az élet minden területére kihat. Aki Jézus elvégzett művébe veti hitét, az megmenekül az ő bűntelen életének, áldozatos halálának és dicsőséges feltámadásának érdeméért.

Jézus, tudom, hogy könyöröghettem volna akármennyit Isten irgalmáért, a kereszt ajándéka nélkül semmire nem mentem volna. Köszönöm, hogy közbenjártál értem, és így részesülhettem Isten csodás irgalmában! Ámen.

Izráel számára a szövetség ládája képviselte Isten megindítóan fenséges jelenlétét, és kovácsolta egy néppé a tizenkét törzset. Ehhez az úthoz Dávid új ökrös szekérre helyeztette a ládát. Amikor az ökrök megbotlottak, Uzzá odakapott, hogy megtartsa a ládát. Az Úr haragja azonnal felgerjedt ellene, és halálra sújtotta.

Az Úr szigorú utasításokat adott a láda szállítását illetően (2Móz 25,13–14; 4Móz 4,15; 7,7–9; 2Krón 15,13–15). Kizárólag a léviták vihették a vállukon, rudakkal. Minthogy ezeket a parancsokat megszegték, az Úr szentsége védelmére kelt. Ez a hevesség megrémítette Dávidot. A menet minden tagja előtt világossá vált, hogy amikor az Úr félelme fokozatosan háttérbe szorul, az egész közösség veszélybe kerül. Ha a bűnös ember megsérti Isten szentségét, annak ára van.

Krisztus engesztelő halálának és feltámadásának köszönhetően a hívők ma már bátran közeledhetnek Istenhez imában, bizalommal és tiszta lelkiismerettel (Zsid 10,19–22). Jézus megfizette az árat Isten szentségének a megsértéséért. A kereszten helyettünk halt meg; ez volt a fizetség. Így nyitott Jézus új, élő utat, melyen át beléphetünk Isten szentséges szentélyébe.

Jézus, köszönöm, hogy meghaltál helyettem, és így közel jöhetek a félelmetes, hatalmas, szent Istenhez! Segíts, hogy soha ne tartsam ezt magától értetődőnek! Ámen.

A szent sátorhoz hasonlóan a templom az a hely volt, ahol Isten együtt lakott népével. Itt közeledhetett a nép Istenhez, hogy imádja őt. Csak az volt a gond, hogy a templom Jeruzsálemben állt, és sok embernek nagy távolságot kellett megtennie azért, hogy Istenhez járulhasson. Az Újszövetség valami sokkal nagyobbat nyilatkoztat ki. Igen, a királyok azok, akik – mint Salamon is – templomokat építenek. Jézus, a Király azonban egészen másféle templomot épített. Ő azt mondta, hogy teste az igazi templom (Jn 2,21). Azóta, hogy ez a templom eljött, már nem korlátozódik egy helyre Isten imádása (4,21–23). Az emberek közeledhetnek Istenhez, akárhol vannak is éppen. Jézus az igazi templom, mert ő az emberi testet öltött Isten, aki népe között él (1,14).

A hívők Jézus révén közel kerülhetnek Istenhez, mert ő kereszthalála által kettéhasította a régi templom kárpitját, amely elválasztotta őket Istentől (Mt 27,51). Ráadásul most már Isten gyermekei is Isten templomát alkotják: az egyház Krisztus teste, és Isten Lelke lakik bennük (1Kor 3,16–17; Ef 2,19–22). Jézus, a Király élő kövekből álló templomot épít (1Pt 2,5). Egy napon pedig „az Úr, a mindenható Isten és a Bárány” lesz az igazi templom (Jel 21,22). Akkor Isten örökké népe között fog lakni, és semmi nem állhat közéjük.

Jézus, add, hogy soha ne felejtsem el, hogy a te tested tagja vagyok, és Szentlelked bennem él! Segíts, hogy mindig szem előtt tartsam ezeket az igazságokat az életem során! Ámen.