Az üdvösség: csoda. A Szentírás sivár képet tár elénk az emberiség lelkének az állapotáról. Nemcsak az a gond, hogy rosszak az emberek, hanem az is, hogy lelkileg halottak. Mindenkinek fel kell támadnia lelkében ahhoz, hogy megismerhesse Istent, és érte élhessen. A jó hír az, hogy Jézus Krisztus meg tudja adni a lelki feltámadást.

A Bibliában a körülmetélés általában arra a szokásra utal, hogy a fiúgyermekek előbőrét lemetszették nyolc nappal a születésük után, ezzel jelezve, hogy a gyermek bekerült az ószövetségi hitközösségbe. Pál erre a jól ismert képre épített, amikor így írt: „Benne vagytok körülmetélve is, kéz nélküli körülmetéléssel, levetve a bűn testét Krisztus körülmetélésében.” (Kol 2,11) Ez az Ez 36,26 versében olvasható isteni ígéretet visszhangozza: „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek. Elveszem testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.” Az emberek ma csak azért tapasztalhatják meg az életet, a jövőben pedig testük feltámadását, mert Jézus meghalt és feltámadt. Bárki átélheti a lelki feltámadást, ha Jézus Krisztusba veti a hitét. Jézus nem csupán segít az embereknek, hogy jobbak legyenek; új életre támasztja fel őket a lelki halálból. Az üdvösség egyedül Isten kezében van. Az emberek semmi olyasmit nem tehetnek, amivel kivívhatnák Isten tetszését és jóváhagyását. Nincs olyan szertartás, sem régi, sem új, amely helyettesíthetné Isten kegyelmének a munkáját az emberiség megváltásában.

Jézus, én lelkileg halott voltam; te keltetted életre a lelkemet. Köszönöm neked ezt a csodát! Köszönöm, hogy új lelket és új szívet adtál! Ámen.

A 141. zsoltárban a zsoltáros arra kéri Istent, hogy hallgassa meg hangját, és fogadja „illatáldozatként” imádságát. Ma a hívők azzal a bizonyossággal imádkozhatnak, hogy Isten meghallgatja imáikat. A Zsid 7,25 verse azt mondja: Jézus „mindenkor él, hogy közbenjárjon értük”. Jézus szolgál közbenjáróként a hívők és Isten között, illetve ő fogadja, majd mutatja be Isten előtt a hívők kéréseit. Az 1Jn 2,1 verse hozzáteszi: „…van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus…” Míg a zsoltáros könyörgött Istennek, hogy hallgassa meg és fogadja el imáit, ma a hívők abban a biztos tudatban imádkozhatnak, hogy Jézus viszi oda imáikat Istenhez. Kétség sem fér hozzá, hogy Isten meghallgatja követőinek az imáit. Jézus lehetővé tette, hogy a hívők „imádságban és könyörgésben mindenkor” Isten elé hozhassák kéréseiket (Fil 4,6). A hívők imádságai jó illatú áldozatként szállnak fel Istenhez, aki meghallgatja őket.

Jézus, köszönöm, hogy kéréseimet odaviszed az Atyához, így imádságaim jó illatú áldozatként juthatnak elé! Ámen.

Hogyan lehet lezárni a valaha írt legnagyszerűbb teológiai értekezést? Pál részéről erre a kérdésre az volt a válasz, hogy visszautalt arra, amit korábban már kimondott. Tulajdonképpen erről szólt egész szolgálata, hiszen elkötelezte magát amellett, hogy egyedül Krisztust, a megfeszítettet hirdesse újra meg újra (1Kor 2,2). Ez az örömüzenet az emberiség egyedüli maradandó reménye.

A rómaiakhoz írt levele záró áldásában Pál ismét emlékezteti olvasóit Jézus Krisztus nagy és titokzatos evangéliumára, amely elérhető mindazok számára, akik hisznek, akár zsidók, akár pogányok. Ez a teljes Szentírás központi mondanivalója, és most Jézus munkáján keresztül beteljesednek Isten tervei. Ez a levél ugyanúgy végződik, ahogyan az egész történelem is fog majd: Pál meghajtja térdét, szemét egyedül Krisztusra függeszti, és dicsőséget ad Istennek azért, amit tett, és amit biztosan megtesz a jövőben – mi pedig csatlakozhatunk hozzá.

Jézus, köszönöm neked Pál üzenetének egyszerűségét! Szeretném, ha az én leírt vagy kimondott szavaim is mind rád mutatnának. Ámen.

Ebben a szakaszban találjuk a legvilágosabb utasításokat a gyülekezet istentiszteleti alkalmaival kapcsolatban. Noha egyes felekezeteket elválaszthat egymástól az úrvacsorával kapcsolatos eltérő felfogás, az úrvacsora tulajdonképpen az egyház egységének a látható megnyilvánulása. Pál tanítása szerint az egyház egészének hirdetnie kell Krisztus halálát (1Kor 11,26).

Bár a keresztények között továbbra is vita folyik az úrvacsorának a hívők életében betöltött pontos szerepéről, Pál egyértelműen kijelenti, hogy az úrvacsorát lehetséges helytelenül venni (11,27). Pál azt írta, hogy aki részesül benne, az vizsgálja meg saját életét, mielőtt magához veszi a kenyeret és a poharat (11,28). Ez az önvizsgálat tartalmaz személyes és közösségi elemeket is. Krisztus testének megbecsülése ebben a szakaszban (11,29) egyszerre utal Jézus testére és az egyházra, amit a következő fejezet vázol fel (12,12–27). Az úrvacsora alkalmával tehát a hívőknek meg kell vizsgálniuk, nincs-e az életükben valamilyen bűn Krisztussal szemben vagy bármilyen vétek egymással szemben.

Az úrvacsoraasztal mellett a hívők a többi hívővel együtt ünneplik a Krisztusban való egységüket, és megújítják elköteleződésüket Isten, az ő népe és az ő küldetése iránt.

Jézus, köszönöm neked az úrvacsoraasztalt, és kérlek, add, hogy mindig bűnbánó, alázatos szívvel járuljak hozzá! Ámen.

Krisztus követői elnyerték az elképzelhető leghihetetlenebb ajándékot Isten szeretetében, kegyelmében és irgalmában. Nekik semmibe sem kerül, Jézusnak azonban mindent oda kellett adnia érte. Krisztus nemcsak életet és lélegzetet adott követőinek, de halála és feltámadása által legyőzte a bűnt és a halált is.

Éppen ezért, amikor adakozásról beszélünk, a szigorú százalékszámítgatás a múlté, és a keresztények már nem a kötelesség terhe alatt élnek. Pál világosan megmondja, hogy a hívőknek bőkezűen kell adakozniuk, és bőkezű viszonzásra számíthatnak. Egyébként is, az adakozó hozzáállása fontosabb, mint az adomány mértéke.

Rendeltetése szerint az adakozás az imádat cselekedete: a hívőnek alkalma nyílik általa válaszolni Isten elképesztő kegyelmére és dicsőségére. Isten nagylelkűen betölti népe szükségeit, mind testileg, mind lelkileg. Az adakozás lehetőséget nyújt rá övéinek, hogy ezeket az ajándékokat arra használják, hogy őt tiszteljék, és dicsőséget adjanak neki. Ahogyan ő is messzemenő nagylelkűséget tanúsított adakozásában, Krisztus követőinek is lehetőségük van arra, hogy igazán nagylelkűen viszonozzák ajándékait.

Jézus, segíts, hogy nagylelkű, jókedvű adakozó legyek! Kérlek, használd adományaimat országod ügyének előmozdítására és szereteted terjesztésére! Ámen.

Szinte minden keresztény tudja, hogy fontos az imádkozás. Még sok hitetlen is úgy véli, hogy az ima jó dolog. Mégis sok embernek jelent kihívást, hogy állhatatos legyen az imádkozásban. Pedig Pál éppen erre biztatja a kolosséiakat levele vége felé. Azt, hogy mit értett „állhatatos imádkozás” alatt, azonnal meg is magyarázza, amikor hozzáfűzi: „…éberek legyetek, hálaadással.” (Kol 4,2) Ha a hívők éberen figyelik „a gonosz minden tüzes nyilát” (Ef 6,16), imádságos szívvel Istenre fognak támaszkodni.

Pál ezután arra kéri a gyülekezetet, hogy imádkozzanak érte is, miközben Jézust hirdeti. Konkrétan alkalmakat szeretett volna (nyitott ajtókat), valamint Isten segítségére volt szüksége ahhoz, hogy érthetően hirdethesse Jézus titkát.

Jézus az, aki lehetségessé teszi az imádkozást. Ő kövezte ki az imádság útját azzal, hogy eltávolította a bűn akadályát Isten és az emberek közül halála, eltemetése és feltámadása által. A zsidókhoz írt levél szerzője így fogalmazta ezt meg: „…mivel nagy papunk van az Isten háza felett, járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek a szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől, és testük meg van mosva tiszta vízzel.” (Zsid 10,21–23) Jézus teszi lehetővé, hogy a keresztények imádkozzanak, és azzal a bizalommal forduljanak Istenhez, hogy ő akarata szerint meghallgatja őket, és cselekszik.

Jézus, köszönöm neked az imádkozás ajándékát! Kérlek, segíts megfelelő figyelmet fordítanom rá! Ámen.

Bár Pálnál aligha akadt istenfélőbb és befolyásosabb keresztény, magáról azt mondta, hogy ő az első a bűnösök között. Első ránézésre túlzónak találhatjuk ezt az állítást, Pál azonban pontos önértékelésnek vélte, mert ismerte a saját szívét. Ismert nemcsak minden bűnös tettet, amelyet elkövetett, hanem azokkal a bűnös gondolatokkal és szándékokkal is tisztában volt, amelyek mindenki más elől rejtve maradtak. Amikor önvizsgálatot tartott, meglátta bűnnel vívott küzdelmének mélységeit (Róm 7,13–25).

Mi is, ha őszinték vagyunk, ugyanilyen megállapításra jutunk saját életünkkel kapcsolatban: mi vagyunk a legrosszabb bűnösök. Míg mások bűnös gondolatait és szándékait esetleg hasztalan találgathatjuk, saját bűnös szívünk mélységeit jól ismerjük. Jézus erre a tényre utalt, amikor azt mondta hallgatóinak, hogy előbb a saját szemükben levő gerendával foglalkozzanak, és csak azután próbálják kivenni a szálkát a másik szeméből (Mt 7,3).

Ennek az igazságnak a felismerése azonban nem szabad, hogy levertséghez vezessen, inkább imádatra kell indítania. Jézus azért jött, hogy megkeresse és megmentse az elveszettet; Pál tudta, hogy ez azt jelenti: Jézus az ő megmentésére jött el. Ez táplálta szívében a szenvedély tüzét, hogy egész életét az evangélium terjesztésére szánja. Ha mi is őszintén felismerjük saját bűnösségünk mélységét, dicsérnünk kell Jézust irántunk tanúsított irgalmáért. Az üdvösségünkért érzett hálából pedig Pálhoz hasonlóan meg kell osztanunk a kegyelemnek ezt az üzenetét mindenkivel, aki meghallgatja.

Jézus, soha nem fogom megérteni, miért választottál ki engem, miért gondoltad úgy, hogy érdemes megmentened, de köszönöm az irgalmadat! Kérlek, segíts továbbadnom ezt az irgalmat másoknak is! Ámen.

Népe elfelejtette, mennyi mindent tett értük Isten. Felfuvalkodtak, gőgössé váltak, Isten pedig túlságosan szerette őket ahhoz, hogy meghagyja őket ebben a szánalmas állapotban. Van, amikor kemény szavakra van szükség egy kemény szív összetöréséhez, és Isten ezúttal pontosan ehhez folyamodott.

Isten népe Jeruzsálemben élve megfeledkezett arról, honnan származott. Isten emlékeztette őket reménytelen múltjukra és mindarra, amit értük tett, míg oda jutottak, ahol éppen voltak: úgy mentette meg őket, mint valami magára hagyott újszülöttet, akit mosdatlanul kitettek az elemek hatásának, hadd haljon meg. Egy ilyen csecsemő teljes mértékben rászorul arra, hogy valaki irgalmasan közbelépjen, és megmentse. Isten emlékeztette őket arra, hogy egyedül ő mentette meg népét, illetve adott nekik életet és áldást.

Évszázadokkal később Jézus is kemény szavakkal illette a Jeruzsálemben élő önelégült embereket. Intette őket annak veszélyére, hogy magától értetődőnek vegyék Isten előtti igaz állapotukat. Jézus még azt is kimondta a vallási vezetőkre, hogy nem Istenhez igazodnak, hanem a Sátánhoz (Jn 8,44) – kemény szívekhez intézett kemény szavak ezek. Bűnüknek köszönhetően Jézus korának a vallási vezetői is olyanná váltak, mint egy magatehetetlen, magára hagyott csecsemő, aki ki van téve az elemek hatalmának.

Ma is érdemes a hívőknek megemlékezniük arról, milyen irgalmas volt hozzájuk Isten Jézus kereszten elvégzett műve által. Ha visszagondolnak arra, honnan jöttek, és megértik, hol vannak most Krisztusban, akkor alázat és hála fogja eltölteni őket.

Jézus, óvj meg az önhittség bűnétől! Tudom, hogy nélküled semmi vagyok. Ámen.

A megtérés azt jelenti, hogy tudatosan megbánjuk korábbi életvitelünket, és irányt változtatunk. Úgy is mondhatnánk, hogy teljes hátraarcot jelent ahhoz képest, amilyen irányba addig haladtunk. Nem elég pusztán bánkódni a bűn miatt, és ha csupán beismerjük a bűnt anélkül, hogy elfordulnánk tőle, az halálhoz vezet. Isten azért követeli meg ezt a változást az emberekben, mert a bűn Isten közbeavatkozó kegyelme nélkül erőszakosan és rombolón uralja és irányítja az emberek életét.

A változás első lépése egyszerűen annyi, hogy beismerjük a bűnt, és tápláljuk magunkban a változás iránti vágyat – ezzel kezdődik a megtérés. Isten felszólítja az embereket a megtérésre, és a Biblia megragadó példákat hoz olyan emberekre, akik imádságukban bűnbánatot tartottak (Ezsd 9–10; Zsolt 51). Isten azt szeretné, ha mindenki megtérne a bűnéből, és kapcsolatban lenne vele. Olyan prófétákon keresztül tette közzé a megtérésre vonatkozó felhívást, mint Ezékiel, Keresztelő János, Jézus vagy Jézus tanítványai. Akik bevallják bűneiket, és Jézushoz fordulnak, azoknak Isten bűnbocsánatot és örök életet ígér. A megtérésre vonatkozó felhívás ma is hangzik, és aki megszívleli, az már ebben az életben rátalál Isten kegyelmére és békességére.

Jézus, köszönöm neked a megtérés ajándékát! Add, hogy segíthessek másoknak is belátni, milyen nagy szükségük van rá! Ámen.

A „légy irgalmas”-nak fordított görög kifejezés azt is jelentheti, hogy „jóindulattal fordulni valaki felé”. Ez a szó csak egyetlen más alkalommal fordul elő az Újszövetségben, és ott arra vonatkozik, hogyan tette lehetővé Krisztus a megbékélést Isten és ember között keresztáldozatával (Zsid 2,17). Főnévi formában előfordul még az 1Jn 2,2, illetve 4,10 versében; mindkét igehely a mi bűneinkért hozott engesztelő áldozatnak nevezi Jézust. Jézus a mi áldozatunkként kifizette a bűneink által megkövetelt árat, így lehetővé tette, hogy Isten elfordítsa jogos haragját.

A Jézus történetében szereplő vámszedő tisztában volt bűnös állapotával, és irgalomért könyörgött Istenhez. Hálásak lehetünk, hogy Isten nem igaz cselekedeteik miatt menti meg az embereket, hanem kizárólag az ő gazdag irgalmából (Ef 2,4–5; Tit 3,5). Később Péter apostol írt arról, hogy Isten az ő nagy irgalmából újjászülte a hívőket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által (1Pt 1,3). Ha az emberek Istenhez kiáltanak irgalomért, arra Isten irgalmas válasza Jézus.

Jézus, köszönöm az irgalmadat, amelyet meg sem érdemeltem! Köszönöm, hogy újjászültél, és veled élhetek! Ámen.

Bár a tanítványok látták már a feltámadott Jézust, nem igazán tudták, mihez kezdjenek. Három éven át Jézust követték, és az ő szolgálatát végezték, most azonban már nem volt állandóan velük. Így logikusnak tűnt, hogy visszatérjenek ahhoz, amit ismernek: a halászathoz.

Péter csupán néhány pillanatra találkozott Jézussal azóta, hogy Jézus legnagyobb szükségének az óráján háromszor letagadta azt is, hogy ismeri (Mt 26,69–75; Lk 22,54–62; Jn 18,15–27). Ha valaki tudja, hogy megbántott egy másik személyt, vagy valami rosszat követett el ellene, általában nem ég a vágytól, hogy találkozzon vele. Péter azonban annyira biztos volt Jézus szeretetében és megbocsátásában, hogy amint ráébredt, hogy Jézus áll a parton, beugrott a csónakból a vízbe, és kiúszott a partra, hogy szemtől szemben lehessen Urával. Ott Jézus szeretettel és szelíden helyreállította vakmerő tanítványát, és később hatalmas módon használta országa építésében. Ez a történet minden hívőt emlékeztet arra, hogy aki megbánja azt a fájdalmat, amelyet Jézusnak és másoknak okozott a múltban, egészen biztos lehet abban, hogy ő kegyelmesen kitárja karját mindenki felé, aki kész odafutni hozzá.

Jézus, köszönöm, hogy helyreállítottad és hatalmas módon használtad Pétert! Köszönöm, hogy engem is helyreállítottál, és kérlek, használj engem is! Szeretnék jó dolgokat véghez vinni érted! Ámen.

Azok számára, akik tudják, mitől és mire mentette meg őket Isten, nagy öröm, hogy Jézusról beszélhetnek az embereknek. Pál e helyütt megfogalmazza élete egyetlen törekvését, vagyis hogy bizonyságot tegyen Isten kegyelmének az örömhíréről. A kegyelem arra a szeretetre utal, amelyet Isten Jézusban mutatott meg nekünk. Nem érdemeljük meg, és soha nem tudnánk rászolgálni. Aki valaha is élt, az mind felelős Jézus haláláért (Róm 4,25; 5,8). A mi bűnünk tette szükségessé a keresztet. Mindegyikünk bűnös, és megérdemli az örök büntetést. Isten azonban szeretetében utánament az embereknek (Lk 19,10), és ingyen megbocsát nekik, ha bűnbánattal Jézushoz fordulnak (Zsid 9,14).

Pál biztatja a gyülekezetet, hogy csatlakozzanak hozzá Isten kegyelmének továbbadásában: „…vállald velem együtt a szenvedést az evangéliumért, Isten ereje által, aki megmentett minket és elhívott szent hívással; nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az ő saját végzése és kegyelme szerint, amelyet örök időknek előtte adott nekünk Krisztus Jézusban.” (2Tim 1,8–9) Isten megmentette övéit az örök büntetéstől nagylelkű és irgalmas kegyelme által. Aki emlékszik arra, hogy egyedül Isten kegyelme által menekült meg a Jézusban elnyerhető új életre, az hihetetlen örömnek tartja, hogy megoszthatja másokkal ezt az örömhírt.

Jézus, kérlek, mutass nekem ma valakit, aki felé szolgálhatok! Szeretnék beszélni valakinek rólad. Ámen.