Isten a teremtés kezdetétől fogva kijelentett szaván keresztül ismertette meg magát az emberekkel. Az 1Mózes 1. fejezetében olvasunk arról, hogyan hozta létre szavával a világot, majd hogyan beszélt személyesen Ádámmal (1,27–30). A 2Mózes 3. fejezetében Isten megszólította Mózest az égő csipkebokorból, elhívta őt, hogy a követe legyen, és szabadítsa ki Izráelt az egyiptomi rabszolgaságból. A Tórában (a Biblia első öt könyvében) Isten újra meg újra utasításokkal látta el kiválasztott népét, hogy megismerhessék igazsága dicsőségét és szeretete csodáit. 

Isten a zsoltárosok szavain keresztül megtanította rá népét, hogyan imádják őt, a próféták üzenetein keresztül pedig emlékeztette őket eljövendő reménységükre. A legnagyobb kijelentést azonban akkor adta, amikor eljött a földre Jézus, Isten Fia és „Igéje”. A zsidókhoz írt levél szerzője nagyon jól elmagyarázza ezt (Zsid 1,1–3). 

Jézus, az Ige kezdettől Istennél volt, és Isten volt (Jn 1,1). Ebben a versben János nagyon fontos megállapítást tesz a Szentháromsággal kapcsolatban: Jézus nemcsak olyan, mint Isten; Jézus Isten. Ugyanakkor Istennél is van, ami azt jelenti, hogy különválasztható Istentől. Ezt a rejtélyt a Szentháromságról szóló keresztény tan magyarázza el. Ez a bibliai tanítás kifejti, hogy Isten három személyben létezik, ugyanakkor e három személy lényegét, hatalmát és örökkévaló voltát tekintve egy. A Szentírásban világos ez a tanítás, és enélkül széthullik az evangélium üzenete. Amikor például Jézus elmondja tanítványainak a nagy missziói parancsot, arra utasítja őket, hogy „az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek”, vagyis a Szentháromság három tagjának a nevében kereszteljék meg az embereket (Mt 28,19). Az egyház történelme során újra meg újra megerősítette ezt a tant. 

Jézus az Atya örökkévaló Igéje. Így érthetjük meg, milyen hatalmas szerepe volt a teremtésben, hiszen „[m]inden általa lett” (Jn 1,3). Az evangélium nagy rejtélye mégis az, hogy Jézus eljött, és köztünk élt; otthagyta rangját a világmindenség teremtőjeként és uralkodójaként, hogy emberré váljon, és átélje az élet összes nyomorúságát. Lejött a földre, hogy teljes mértékben azonosuljon velünk, s ezáltal mi is azonosulhassunk vele, és elfogadhassuk őt Megváltónknak és Urunknak. Azokat pedig, akik befogadják őt, azzal a bámulatos ígérettel ajándékozza meg, hogy Isten gyermekei lesznek (1,12), nem csupán szolgaként vagy vendégként szabad belépniük Isten jelenlétébe. Isten örökre szívesen látja őket hajlékában saját fiaiként és lányaiként, akik öröklik valamennyi megígért áldását (Gal 4,4–7). 

Jézus, noha a világmindenség Istene vagy, eljöttél a földre, hogy azonosulj velem, és megments engem önmagamtól! Köszönöm neked! Dicsérem és imádom a te drága nevedet! Ámen.

Jézus szolgálata során rendszeresen tett olyan merész kijelentéseket, amelyeket a zsidó vezetők vagy nem fogadtak kedvezőn, vagy nem értettek. Állítása, hogy ő egy az Atyával (Jn 10,30), talán mind közül a legmerészebb, legkevésbé kedvelt és leginkább félreértett kijelentése volt. A zsidó vezetők és a tömeg istenkáromlással vádolták őt, és megpróbálták megkövezni.

Elképzelhetetlen volt, hogy valaki azt állítsa magáról: ő egy Istennel. Ez Krisztus nagy csodája, a testet öltés csodája, hogy Jézus teljes mértékben Isten, és így teljes mértékben szent, ugyanakkor teljes mértékben ember is. A keresztények hiszik, hogy Krisztus Isten volta teljes mértékben jelen van Jézus személyében, de testbe burkoltan (1,14). Csodás testet öltése miatt az emberek azonosulhatnak Krisztussal. Ő ugyan ember, mégis van hatalma a megmentéshez is, mivel teljes mértékben Isten is.

Az evangélium bámulatos igazsága az, hogy Jézus otthagyta Atyja hatalmát, békességét és szeretetét, hogy átélje ennek az életnek a nyomorúságait, és önként magára vegye az emberi bűn terhét, elviselve Isten rá zúduló haragját a kereszten. Most pedig bűnünkért cserébe felkínálja az ő igazságát. Ez az igazság olyan hiánytalan, hogy amikor magunkra öltjük, eggyé válunk Krisztussal és az Atya Istennel (17,11.21).

Jézus, köszönöm, hogy otthagytad a paradicsom tökéletességét, és elhordoztad e világ szenvedéseit! Köszönöm, hogy a saját igazságodba öltöztettél, és újra eggyé tettél Teremtőmmel! Ámen.

Hóseás könyvének a nyitó fejezete leleplezi, mi az egyértelmű probléma Isten és az ő népe között: a nép hűtlenné vált. Isten megparancsolta Hóseásnak, hogy olyan feleséget válasszon magának, aki hűtlen lesz hozzá. Hóseás és Gómer kapcsolata azt jelképezte, ahogyan Izráel népe elfordult Istentől, hogy a kánaániak hamis isteneit keresse. Hóseás azt az utasítást kapta, hogy szeresse Gómert parázna tettei ellenére, miközben tudja róla, hogy továbbra is hűtlen lesz hozzá.

A hűtlenség nem csupán az ószövetségi izraelitákra jellemző tulajdonság; az egész emberiséget jellemzi. A bűn meghatározásánál fogva azt jelenti, hogy letérünk Isten útjáról, és a magunk feje után megyünk, ez pedig megszakadt kapcsolatot eredményez az emberek és Isten között. Éppen ezért jött el Jézus. Az Ézsaiás 53,6 verse gyönyörűen fogalmazza ezt meg: „Mindnyájan, mint juhok, eltévelyedtünk, mindenki a maga útjára tért, de az Úr őrá vetette mindnyájunk vétkét.” Mivel az emberiség szíve ragaszkodott a hamis istenek követéséhez és ahhoz, hogy a maga útján járjon, mindenki örökre elveszett volna, és elszakadt volna Istentől, ha Isten nem küldi el Fiát, hogy visszavonja az emberiséget önmagához (1Pt 3,18). Akik hisznek, és követik Krisztust, azokat Isten behívja abba a tökéletes szeretetbe, amelyet Krisztus érez az egyház, az ő menyasszonya iránt, akiért az életét adta (Ef 5,25–27).

Jézus, bocsásd meg, amikor lélekben hűtlen voltam hozzád! Segíts, hogy egyedül téged kövesselek, és ne hagyjam, hogy bárki vagy bármi tévútra vezessen! Ámen.

Noha az Úr haragja felgyulladt Júda pásztorai ellen, azt megígérte, hogy a nyájról gondot visel. Ebben a versben képletes beszéddel írja le, hogyan akar gondoskodni azokról, akik végső soron az ő népének tagjai.

Először is biztosította őket arról, hogy hamarosan eljön egy szegletkő. Ahogy minden építőmester tudja, a szegletkő határozza meg az alap többi részét; ezenfelül az alap létfontosságú az épület szerkezeti stabilitása szempontjából. Az Úrtól származik a cövek is, amely a teherhordó képességre utal, valamint a harci íj, amely a katonai hatalmat jelképezi.

Bár mindegyik képet ki lehetne fejteni részletesen, Jézus a szegletkő képét használta a leggyakrabban tanításában. A gonosz szolgák példázatában azt mondta magáról, hogy ő az a kő, amelyet az építők megvetettek, és amely szegletkővé lett (Mt 21,42). Zakariás napjaiban a zsidó vezetők akadályozták a nép kapcsolatát Istennel. Jézus napjaiban a zsidó vezetők elvetették a szegletkövet, a testben megjelent Istent. Sőt arra törekedtek, hogy letartóztassák (21,46), összeesküdtek a meggyilkolására (26,4), végül elérték Pilátusnál, hogy megfeszíttesse.

Isten lépett az ószövetségi Izráel vezetőinek helyére, és hűségesen gondoskodott népéről. Az újszövetségi hívők számára a vezetők által megvetett kő lett a szegletkő. Isten ismét gondot viselt övéire, ahogyan teszi a mai napig is.

Jézus, köszönöm, hogy olyan alapot adtál, amelyre bátran építhetek! Kérlek, segíts olyan életet építenem, amely téged tisztel és dicsőít! Ámen.

Jézus, aki szakképzett ács és talán kőműves is volt, tudta, hogy az építés megköveteli a pontosságot. A bibliai időkben az épületeket sokszor faragott kövekből emelték, amelyeket egymáshoz kellett illeszteni. Ahhoz, hogy az egész épület „függőleges” legyen, az építők kijelöltek egy „szegletkövet”, és ahhoz igazítottak mindent. A szegletkő segített egymáshoz igazítani az épület merőleges falait, és megmutatta, ha valamelyik kő kilógott a sorból. Az Újszövetség több pontján olvassuk azt, hogy Jézus a „szegletkő” (ApCsel 4,10. 11; Ef 2,20). Ő az a kő, amelyet az építők megvetettek (Zsolt 118,22). Van, akinél büszkesége miatt botlást és botránkozást okoz Jézus tanítása. Jézus így lett botránykő egyesek, míg az élet forrása mások számára.

Jézus az egyház fő szegletköve, mert „[n]incsen üdvösség senki másban, mert nem adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk” (ApCsel 4,12). Isten továbbra is építi egyházát – olyan emberek sokaságából, akik az ő templomát alkotják a világban, és segítenek másoknak is Istennel találkozni. Az egyház teljes mértékben Jézusról szól, mert „[b]enne van az egész épület összeillesztve, és benne növekszik szent templommá az Úrban” (Ef 2,21).

Jézus, segíts, hogy minden döntésemet hozzád tudjam igazítani! Azt akarom, hogy életem minden részlete összhangban álljon a te igazságoddal. Ámen.

Az evangélium többek között felszólít a keresztények egységére. Amikor valaki újjászületik, örökre beleszületik a hívők családjába. Ez a család Isten népe, a keresztény egyház. Az egyházban, Jézus gyülekezetében minden más földi intézménytől eltérően nem képez válaszfalat semmilyen testi korlát, faj, kultúra, műveltség vagy bármilyen más tényező. A gyülekezet egységét az adja, hogy tagjai ugyanúgy megtapasztalták Jézus Krisztus kegyelmét.

Az egység azonban nem jelent egyöntetűséget vagy a sokszínűség hiányát. Sőt a keresztény gyülekezet egyik páratlan jellegzetessége éppen tagjainak sokfélesége. Bár minden tagnak más-más ajándékai vannak, az egyes tagok összefogva alkotják az egész gyülekezetet. Ezenfelül mivel különféle ajándékokkal rendelkeznek, minden tag létfontosságú a keresztény gyülekezet egészséges működéséhez. Egyik tag sem nagyobb tehát a többinél, mint ahogy a test egyik tagja sem dicsekedhet a helyzetével. A keresztények helyes válaszreakciója az, hogy szeretik és értékelik a gyülekezet többi tagját, mivel ők pótolhatatlanul hozzájárulnak az egyház egészségéhez és jóllétéhez világszerte.

Jézus, segíts, hogy tudjam értékelni tested sokszínűségét, látni és ünnepelni a különbözőségeinket, ugyanakkor örvendezni a benned elnyert egységünknek! Ámen.

Noha vannak, akik élesen elválasztják egymástól a lelki és a testi dolgokat, Isten az embert nem lélektelen testnek és nem is testetlen léleknek alkotta, hanem egyszerre lelki és testi teremtménynek, e kettőt egy összetett és oszthatatlan egésszé illesztve össze. Ezért amit az ember fizikailag tesz, az közvetlen módon kihat a lelki életére, és fordítva.

Jóllehet az ember bukása, amelyről az 1Móz 3. fejezete beszámol, a teremtés minden részletét megrontotta, a teremtett rend lényegét tekintve soha nem mondható rossznak. Ha a Biblia gonosznak tartaná a teremtést, Jézus sem lehetett volna emberré testet öltésekor. Jézus nem ábrándképként jött el, hanem emberi testet öltött magára (Jn 1,14). Emberként jött el, így mindent – lelki és fizikai dolgokat – összebékített saját magával a kereszten (Kol 1,20). Ezért van az, hogy a teremtés fizikai részleteit – a testünket is beleértve – lehet jóra és rosszra is használni (Róm 6,5–7).

Ez a szakasz azt sugallja, hogy a megváltás olyan mértékű egységet hozott lére, hogy a hívők valójában magának Krisztusnak a tagjaivá válnak (1Kor 6,15). Pál úgy írta le Krisztus testét, mint a Szentlélek templomát. Isten nem egy diszkontáruházban vette meg a hívő testét, akciós áron; minden egyes embert a kereszten vásárolt meg Fia élete árán. Ezért a kereszténynek a testével is lelki módon kell tisztelnie Istent (6,20).

Jézus, segíts megbecsülnöm téged a testemmel! Segíts olyan döntéseket hoznom, amelyek téged dicsőítenek! Ámen.

Péter, akinek a neve „kősziklát” jelent (Jn 1,42), emlékezteti olvasóit, hogy Isten egy lelki templom felépítésére küldte Jézust. Dávid királynak és örökösének, Salamonnak az uralma idején Isten rendelkezett egy fizikai épület felhúzásáról, hogy ott lakozzon jelenléte. Ma Jézusnak és a bennük lakozó Szentléleknek köszönhetően a hívők alkotják Isten templomát. Az ő jelenléte ott él emberekben szerte a világon, és nem csupán egyetlen kőépületben.

Az a régi templom tervét és részleteit tekintve igazán látványos volt. Az egyház – a Jézusban hívők közössége – szintén gyönyörű. Azok a férfiak és nők, akik életre keltek Krisztusban, összegyűlnek Istent imádni, az ő Igéjét hirdetni és gyakorolni, és elvinni az evangéliumot azokhoz, akik még nem hisznek Jézusban.

Az ókorban az építkezéseknél szegletkőnek hívták azt a követ, amelyet elsőként illesztettek a helyére. Ezután az épület további részét teljes mértékben erre a kulcsfontosságú elemre építették rá, és hozzá igazították. Jézus az egyház szegletköve, és igen drága azoknak, akik hisznek. Ő az első a fontosságot tekintve; ő az egyház erejének, irányának és céljának forrása. Erős alap – akik életüket Krisztus kősziklájára építik, azok megmaradnak (Mt 7,24–29).

Jézus, köszönöm neked azt a megtiszteltetést, hogy élő templomod része lehetek! Segíts úgy élnem, hogy szüntelenül tudatában legyek ennek a felelősségnek! Ámen.

Isten tökéletes Isten. Teremtése is tökéletes volt, és az embert a saját tökéletes képére teremtette. Az ember azonban elbukott. A bűnt választotta. A maga útját választotta, amely halálhoz vezetett. Isten viszont megígérte, hogy megváltja népét, és tudta, hogy az élethez vezető egyedüli út az, ha megvásárolja a szabadságukat. „…áron vétettetek meg…” (1Kor 6,20) Krisztus Isten népe előtt járt, helyet készített nekik, utat mutatott nekik, és végül életét adta „váltságul… sokakért” (Mt 20,28). Isten Fiának vére által megváltotta az embereket. Valamikor halottak voltak bűneikben, most viszont ígéretet kaptak arra, hogy újra élhetnek Krisztussal. A zsoltáros ezt vetítette előre, amikor kijelentette: „…magához ragad engem.” (Zsolt 49,16) Noha már feltámadt a halálból, és újra eggyé vált Istennel (Mk 16,6), Krisztus megmutatta magát a tanítványainak és azoknak, akik szerették. Krisztus feltámadása után a tanítványok ezt a hírt kapták: „…előttetek megy Galileába. Ott majd meglátjátok, ahogy megmondta nektek.” (16,7) Ahogyan első tanítványai esetében tette, Krisztus előrement a többi hívő előtt is, megváltva őket az Atya számára, és megajándékozva őket az örök élet reménységével, „amelyet örök idők előtt megígért Isten” (Tit 1,2).

Jézus, sajnálom, hogy a saját utamat választottam! Tudom, hogy halott voltam a bűneimben, de te életre keltettél önmagadban! Köszönöm, hogy megváltottál, és betöltöttél új reménységgel! Ámen.

A „megvált” ige szó szerint azt jelenti: „visszavásárol”. A megváltás Isten Fiának, Jézusnak az egyik legfőbb műve. Ahogy ez a szakasz kimondja, Isten népét Isten teremtette és formálta saját isteni tevékenységével, és maga Isten vásárolta vissza őket Jézus áldozatos szolgálata révén.

Ám maga a „megváltottalak” szó felveti a kérdést: miből kell visszavásárolni Isten népét? A válasz az, hogy mindnyájan önként odaadtuk magunkat a bűn rabságára; a halál az engedetlenségünk ára. Természetünknél és következetesen bűnös döntéseinknél fogva lázadunk Isten országa ellen. Ennek az Isten igazsága és szentsége elleni lázadásnak a következménye a halál, és ezt az árat meg kell fizetni.

Isten azonban irgalmából maga fizette ki ezt az árat. Valóban megváltotta azokat, akik benne bíznak, kifizette az árat bűnös büszkeségünkért és lázadásunkért. Isten így már nemcsak Teremtőnkként, hanem Megváltónkként is joggal mondhatja, hogy a hívők az övéi, és elvárhatja, hogy életükkel kimutassák hálájukat kegyelmes megváltásáért.

Jézus, tudom, hogy a jövőm semmi mást nem tartogatott, csak halált és sötétséget, de aztán meghallottam, hogy nevemen szólítasz, és válaszoltam rá. Köszönöm irgalmadat! Köszönöm, hogy adtál újabb esélyt! Ámen.

E versek az Úr házát és a király palotáját díszítő értékes kincsekre és berendezési tárgyakra utalnak; ezeket kétségkívül az elsők között viszik majd el a babiloniak, amikor beveszik a várost. Mégis, noha Isten kijelentette, hogy megengedi Jeruzsálem elfoglalását és a templomi kincsek elhurcolását, azt is megígérte, hogy ezek a kincsek egy napon visszakerülnek majd.

Ez a prófécia hasonlít az elveszett drachma példázatához (Lk 15,8–10). Bár Isten hagyta, hogy elvigyék a templom értékes kincseit, biztosította a népet arról, hogy vissza is fogja hozni ezeket. Isten felhasználta rá a babiloniakat, hogy végrehajtsák igazságos ítéletét, amelyet népe saját magának köszönhetett, ugyanakkor megmutatta irgalma nagyságát is, amikor megígérte, hogy egy napon visszahozza magához és a földre a népet, a valódi templomi kincset. Hiába tűnik úgy, hogy valaki vagy valami nagyon távol van Istentől, Isten mindig képes megmenteni és megváltani azt, ami az övé.

Jézus, dicsérlek azért a fényes jövőért, amelyet Igéddel festettél le előttünk! Köszönöm, hogy sosem mondasz le azokról, akik hozzád tartoznak! Ámen.

A Hóseás 11,1 versében Isten a népe iránti nagy szeretetéről beszélt Hóseáson keresztül; ez a megígért szeretet mélységes szülői szeretet volt. Isten gyermekként tekintett Izráelre, és az izraelitákat gyakran nevezik Isten gyermekeinek. Amikor Isten azt mondta, hogy Egyiptomból hívta ki népét, arra utalt, hogy kiszabadította őket a rabságból a kivonulás idején. Az izraeliták ennek a nagy szabadító tettnek köszönhetően nevezték Istent népe Megváltójának. Ez az esemény példázta a valódi szabadítást Izráel népe számára az ószövetségi időkben.

Most, hogy már a kereszt árnyékában élünk, Jézus követői láthatják, hogy Isten örök Megváltó, és ahogyan kihozta népét Egyiptomból és a fogságból, ma is kihoz mindenkit a bűn fogságából Jézus Krisztus élete, halála és feltámadása által, felruházva őket az „Isten gyermekei” címmel. A Róma 8,14–15 versében egyértelmű az ígéret: „…akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok…” Ahogyan az izraeliták kijöttek a szolgaságból, ma is kiszabadulhatnak az emberek a félelem és a halál kötelékéből a Krisztusban elnyert szabadságra és életre.

Jézus, köszönöm, hogy véget vetettél rabságomnak, és Isten gyermekévé tettél! Segíts követnem a te Szentlelkedet a félelemből és a halálból a szabadságba, az életbe! Ámen.