A zsoltáros nem vágyik másra, csak hogy Istennel legyen. Ez a zsoltár arról szól, hogy a zsoltáros, aki valószínűleg egy lévita volt, és egyébként a templomban szolgált, abban a pillanatban fizikailag nem tud olyan közel kerülni hozzá, mint amennyire lelkében szeretne. Az első néhány versben egy példával szemlélteti ezt. Neki el kellett jönnie a templomból, a madarakat azonban semmi sem gátolta abban, hogy addig maradjanak, amíg csak akarnak (Zsolt 84,4). Ezután a zsoltáros megjegyzi, hogy egyetlen nap a templom udvarában jobb, mint ezer másutt (84,11). Megénekli, hogy boldogok, akik a templomban laknak (84,5). Ezek a verebek és fecskék a lehető legnagyobb kiváltságot élvezik: sosem kell elhagyniuk Isten házát.

Az emberiség a bűneset óta szenved ettől az elválástól. János evangéliuma azt mondja, hogy Jézus eljött, és az emberek között lakozott (Jn 1,14). Ő áthidalta az emberek bűne miatt támadt szakadékot, és utat készített ahhoz, hogy az emberiség ismét helyes kapcsolatba kerülhessen Istennel. Isten népe, akárcsak a madarak ebben a zsoltárban, akadálytalanul közel kerülhet Istenhez Krisztus által.

Jézus, köszönöm, hogy áthidaltad a szakadékot Teremtőm és közöttem! Köszönöm, hogy leküzdötted azt a távolságot, amelyet az önzésem okozott! Ámen.

E könyv 1. fejezetének az első fele Jeruzsálem pusztulását írja le egy olyan ember nézőpontjából, aki ténylegesen végignézte, ami történt. Jeremiás próféta ékes költői nyelvezettel mutatja be, hogyan semmisült meg teljesen Jeruzsálem a bűnei miatt. Az 1,10 vers átvált a tárgyilagos megfigyelő nézőpontjáról, és személyesebben átélhetővé teszi a város pusztulását az olvasók számára. Azzal, hogy kimondja: „gyülekezetedbe”, Jeremiás rámutat, hogy a pogány ellenség nem akármilyen épületbe hatolt be. A gyülekezet, avagy a templom Isten imádásának a helyszíne volt; olyan rendkívül fontos épület Jeruzsálem népe számára, ahol Istennel beszélhettek. A szerző azt mondja, ez nem csupán egy épület volt, hanem a te épületed, ráadásul az Istennel való kapcsolat jelképe.

Jézus eljövetelével azonban megváltozott a templom egész jelentése. A Jn 2,19 versében Jézus azt mondta, hogy lerombolja a templomot, és három nap alatt újra felépíti. Ezzel azt fejezte ki, hogy most már ő a templom, és keresztre feszítésével a templom (a teste) elpusztul, hogy aztán újra feltámadjon (újra felépüljön) három nap múlva. Míg egykor a templomon keresztül tudott Isten népe kapcsolatba kerülni Istennel, ma Jézus által tehetik meg ezt a keresztények.

Jézus, dicsérlek téged, mert Isten hallja a dicséretemet. Dicsérlek, mert Isten meghallgatja a kéréseimet. Dicsérlek, mert Isten látja a bűnbánatomat. Ámen.

Isten haragja felgyulladt Jeruzsálem hamis prófétái ellen. Üzenete egyértelmű volt: városuk el fog pusztulni lakói bűnei miatt. Ezek az álnok próféták mégis hamis reménnyel kecsegtették Isten népét. Azt bizonygatták az embereknek, hogy a társadalom gondjai nem is olyan súlyosak, és lekicsinyelték bűneik következményeit. Isten Ezékielen keresztül szólt, hogy ezek a próféták „habarccsal vakolták” (megpróbálták tisztára mosni) a város bűnének problémáját, egy kis fehér mészfestékkel fedve el a halálosan súlyos gondot. Mivel takargatták a nép bűnének problémáját ahelyett, hogy leszámoltak volna vele, Isten a habarccsal bevakolt kőfalak romjai alatt fogja ös˝ˇszezúzni őket, amikor a város elpusztul.

Jézus hasonló figyelmeztetést mondott kora vallási vezetői ellen, amikor meszelt sírokhoz hasonlította őket (Mt 23,27–28). Vallásos külső mázuk kívülről jónak, vállalhatónak tűnt, ám üres vallásos szokásaik belül rothadáshoz és száraz csontokhoz hasonlítottak. A bűnös emberek nem válhatnak éppé, amíg gyökeres megoldást nem kapnak problémájukra. A bűn problémájának elfedése soha nem szünteti meg magát a bűnt. Egyedül Jézus tudja meggyógyítani az összetört embereket, illetve helyreállítani egymással és Istennel való kapcsolatukat (Róm 6,1–14).

Jézus, kérlek, ne hagyd, hogy valaha is olyan legyek, mint a kimeszelt sír! Segíts, hogy mindig őszinte legyek veled és másokkal! Ámen.

Isten mindig véghez viszi népének szóló figyelmeztetéseit és ígéreteit is. Nemzedékeken át intette népét, hogy el fogja pusztítani Júda nemzetét bűnük miatt. Rengeteg figyelmeztetést kaptak, és tömérdek lehetőségük volt Istenhez fordulni, mielőtt ítélete lesújtott. Az ítélet előtt azonban még egy utolsó esélyt adott Júdának: ha talál egyetlen prófétát, aki közbenjár előtte a népért, akkor meggondolja magát. De nem talált egyetlen ilyen személyt sem az egész országban, így elérkezett Isten ítélete a népre.

A 22,30 vers arra tanít, hogy Isten szeretné helyrehozni a dolgokat egy közbenjáró útján, és hálásak lehetünk azért, hogy Jézus ez a közbenjáró (Róm 8,34; 1Tim 2,6–6). Halálában odaállt az Atya elé népéért, és vállalta a bűneikért járó büntetést, hogy elnyerhessék az ő igazságát (Zsid 9,15; 1Jn 2,1). Mivel Jézus volt a kegyelem eszköze egyháza számára, és ma is az, a keresztény egyház közbenjárhat a nemzetekért, hogy Isten könyörüljön rajtuk. A keresztény egyház ezenfelül elindulhat a nemzetek felé, és megoszthatja velük a hírt, hogy Isten lankadatlan szeretettel szereti őket Jézus által.

Jézus, köszönöm, hogy közbenjársz értem az Atyánál! Kérlek, adj erőt és bátorságot gyülekezetednek, hogy közbenjárjon Istennél a világ népeiért! Hadd halljon minden fül a te kegyelmedről! Ámen.

Isten terve kezdettől fogva arról szólt, hogy tiszta és állandó kapcsolata legyen népével. Ezékiel legutolsó látomása arra a városra vonatkozik, ahol ez majd megvalósul, és amelynek ez lesz a neve: „Ott az Úr!” A próféta tizenkét kaput látott körben a városon, Izráel tizenkét törzsének jelképeként. János apostol később hasonló kapukat látott az új Jeruzsálemről szóló látomásában (Jel 21,12–14). Mindkét látomás előrevetíti az Úr fizikai jelenlétét abban a jövőbeli, tökéletes városban, ahol Isten és népe örök harmóniában él majd együtt.

A Jel 21,3 verse csodálatosan összegzi ezt a témát: „Hallottam, amint a trón felől egy hatalmas hang ezt mondta: Íme, az Isten sátra az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük…” Isten mindig is állandó kapcsolatra vágyott népével, és ez meg is fog valósulni. Jézus Krisztus tette lehetővé ezt az Istennel való kapcsolatot azáltal, hogy meghalt a kereszten, és eltávolította a bűn akadályát, amely addig elválasztotta az embereket Istentől (Ef 2,13–14). Jézus ezután biztosította Isten jelenlétét népe számára azzal, hogy feltámadt a halálból, hogy Istenhez vihesse övéit (1Pt 3,18).

Jézus, alig várom, hogy a tökéletes városban élhessek, tökéletes harmóniában testvéreimmel, a te tökéletes jelenlétedben! Köszönöm, hogy ezt megígérted nekem! Ámen.

Ha Jézus követői vagyunk, az egyik legnagyobb áldást az a tudat jelenti számunkra, hogy ő most is közbenjár övéiért az Atyánál (Róm 8,34; Zsid 7,25). Nem tudjuk, pontosan mit mond Jézus az Atyának, de van egy példaimádságunk tőle a Jn 17. fejezetében.

Jézus először is azért könyörög, hogy az Atya védelmezze meg egyházát. Nem csupán testi védelmet kér, hanem még inkább lelki védelmet – hogy a gyülekezet hite erős maradjon akkor is, amikor Jézus otthagyja őket, hogy visszatérjen az Atyához (Jn 17,11).

Másodszor: Jézus azért imádkozik, hogy övéi megszentelődjenek; hogy megismerjék Isten igazságát, és visszatükrözzék a földön Isten dicsőségét (17,17.19).

Harmadszor pedig Jézus könyörög azokért, akik majd a tanítványok üzenetén keresztül jutnak hitre (17,20). Jézus imádkozik, hogy egyháza növekedjen, és az egész földön sokan megismerjék őt tanítványai hűséges szolgálatán keresztül.

Milyen bámulatos ajándék ma a hívők számára, hogy elolvashatják ezt az imádságot, és tudhatják, hogy Jézus Istenhez fordult, és fordul ma is – közvetlenül és személyesen – értük! 

Jézus, azt akarom, amit te akarsz. Kérlek, oltalmazd egyházadat fizikailag és lelkileg is! Szentelj meg bennünket Igéddel! Adj növekedést egyházadnak ma is! Ámen.

Ha valakit megkérnénk, hogy sorolja fel Jézus megnevezéseit a Bibliából, valószínűleg jó időbe telne, míg eljutna odáig, hogy „közbenjáró”. Pedig ez a sokszor figyelmen kívül hagyott cím létfontosságú a hívők számára. A közbenjáró beleavatkozik két fél vitájába, és megoldást hoz. A Biblia szerint a bűn minden embert szembeállított a világmindenség tökéletesen igaz Istenével (Róm 3,10). Az ember semmit sem tehet azért, hogy áthidalja ezt a szakadékot, amelyet a bűn teremt önmaga és Isten között. Noha ezt a problémát az ember bűne okozta, Isten magára vállalta a konfliktus feloldását. Nem hagyta, hogy az emberek megtapasztalják ellene való lázadásuk jogos következményét, hanem elküldte Jézust, saját Fiát, hogy az új kegyelmi szövetség közbenjárója legyen (Zsid 9,15). Akik Jézusba vetik a hitüket, azoknak a bűnét Jézus elhordozta a Biblia szerint, hogy ők Isten igazságává lehessenek (2Kor 5,21). Jézus pedig most az Atya jobbján ül, és közbenjár értük (Róm 8,34).

Ha mi Krisztusban vagyunk, ő kifizette a büntetést a bűnünkért, és nekünk tulajdonítja tökéletes engedelmességét. Jézus műve miatt már nem állunk szemben Istennel, hanem gyermekei lettünk, Krisztusnak pedig örököstársai (8,17). Ha Jézus a közbenjárónk, részesülhetünk Isten csodálatos kegyelmében! 

Jézus, köszönöm, hogy tökéletes engedelmességet tanúsítottál egészen a keresztig! Köszönöm, hogy bekerülhettem Isten családjába! Akkora megtiszteltetés és áldás, hogy a testvéred lehetek! Ámen.

Az ószövetségi papoknak sok szabályt be kellett tartaniuk. Istenhez nem lehetett felelőtlenül közelíteni; a papoknak meg kellett tenniük bizonyos dolgokat, hogy felkészüljenek az Istennek való találkozásra (3Móz 16; Zsid 5,1–3). A főpap csak különleges alkalmakkor léphetett be a szentek szentjébe, hogy közbenjárjon Isten és az ő népe között.

Jézus az ószövetségi papság minden főpapjánál magasabb rendű (4,14–7,28). Azért jött, hogy áldozat legyen a bűnért, és egyben ő legyen az engesztelést végző főpap. Jézus teljes mértékben ember – képes együttérezni azokkal, akikért engesztelést végez. És Jézus teljes mértékben Isten is – képes teljes, maradéktalan engesztelést végezni az emberek bűneiért. Jézus az egyetlen főpap, aki közvetlenül bejuttathatja a hívőket az Atya jelenlétébe. Amikor meghalt a kereszten népe bűneiért, a templom kárpitja felülről lefelé kettéhasadt (Mk 15,38). Ez jelezte, hogy Isten többé nem megközelíthetetlen, és hogy az emberek most már közvetlenül kapcsolatba kerülhetnek vele Jézus által; nincs szükség többé közvetítőre (Zsid 4,16).

A főbb világvallások mind azt tanítják, hogy Isten nagyon messze lakik az emberektől, és csak nagy szorongással lehet közeledni hozzá. A kereszténység azt tanítja: Jézus lehetővé tette, hogy Isten együtt legyen övéivel.

Jézus, köszönöm, hogy az Istennel való kapcsolat neked köszönhetően személyes megtapasztalásommá vált! Tudom, hogy vannak olyanok, akiket megsebzett a vallás. Add, hogy segíthessek nekik megérteni, hogy te ennél sokkal többről szólsz! Ámen.

Ez a szakasz a negyediket részletezi a nyolc látomás közül, és úgy tűnik, ez a látomás a mennyei tárgyalóteremben zajlik. A Zak 3,1 verse lefesti a színteret. Az Úr angyala ül a bírói székben. Jósua főpap, aki ezúttal a bűnös népet képviseli, vádlottként áll előtte. A bukott angyal, a Sátán pedig vádolja Jósuát.

A Szentírásban találunk más hasonló jeleneteket is, amikor a vádló ujjal mutogat Isten embereire. A Jób 1,1–12 része beszámol arról a klasszikus jelenetről, amelyben a Sátán azzal vádolja Jóbot, hogy csupán álhűséggel szolgálja Istent azért, mert Isten megáldotta és megóvta őt. A Jel 12,7–12 szakaszában olvasható részletes látomás beszámol a Sátánról, „a mi testvéreink” vádlójáról (12,10), aki elveszít egy jövőbeni csatát. A vádló mindegyik jelenetben vesztesen érvel annak a védőbeszédével szemben, aki a bukott emberek mellett emel szót.

A későbbi kijelentés előzeteseként az Úr megvédi övéit a Sátán előtt (Zak 3,2). Ma is van valaki, aki a hívők szószólójaként áll az Atya előtt (1Jn 2,1). A jelenések könyve felfedi, milyen hatalommal bír az Úr a vádló fölött. Isten kiragadta a tűzből Jósuát, és az élő Megváltó, Jézus Krisztus személye és műve által ma is ugyanezt teszi.

Jézus, köszönöm, hogy védelmemre keltél a vádlóm előtt! Tudom, hogy nélküled esélyem sem lett volna. Ámen.

Ez a szakasz a negyediket részletezi a nyolc látomás közül, és úgy tűnik, ez a látomás a mennyei tárgyalóteremben zajlik. A Zakariás 3,1 verse lefesti a színteret. Az Úr angyala ül a bírói székben. Jósua főpap, aki ezúttal a bűnös népet képviseli, vádlottként áll előtte. A bukott angyal, a Sátán pedig vádolja Jósuát.

A Szentírásban találunk más hasonló jeleneteket is, amikor a vádló ujjal mutogat Isten embereire. A Jób 1,1–12 része beszámol arról a klasszikus jelenetről, amelyben a Sátán azzal vádolja Jóbot, hogy csupán álhűséggel szolgálja Istent azért, mert Isten megáldotta és megóvta őt. A Jelenések 12,7–12 szakaszában olvasható részletes látomás beszámol a Sátánról, „a mi testvéreink” vádlójáról (12,10), aki elveszít egy jövőbeni csatát. A vádló mindegyik jelenetben vesztesen érvel annak a védőbeszédével szemben, aki a bukott emberek mellett emel szót.

A későbbi kijelentés előzeteseként az Úr megvédi övéit a Sátán előtt (Zak 3,2). Ma is van valaki, aki a hívők szószólójaként áll az Atya előtt (1Jn 2,1). A jelenések könyve felfedi, milyen hatalommal bír az Úr a vádló fölött. Isten kiragadta a tűzből Jósuát, és az élő Megváltó, Jézus Krisztus személye és műve által ma is ugyanezt teszi.

Jézus, segíts örömöt találnom a fájdalmamban, mivel közelebb von hozzád! Add, hogy akik látnak szenvedni, vágyjanak arra a békességre, amellyel engem megajándékoztál! Ámen.

A Római levél 7. fejezete maga a szavakba öntött küzdelem. Az olvasók ebben a fejezetben első kézből pillanthatnak be az apostol belső világába, amelyet nézőponttól függően lehet felemelőnek és bátorítónak vagy nyomasztónak és csüggesztőnek is tekinteni.

Talán elbátortalanít, ha megtudjuk, hogy még Pál is – aki személyes módon tapasztalta meg Jézust, és látta a korai egyház robbanásszerű növekedését – ilyen ádáz küzdelmet vívott saját szívével. Ám ez a fejezet éppen ezért nyújthat bátorítást is. Amikor a bűn terhe különösen rájuk nehezedik, a keresztények felbátorodhatnak, mert tudják, hogy mindenki küszködik; még a nagy Pál apostol is heves küzdelmet vívott a bűnnel. Az Újszövetség sehol sem beszél úgy a keresztényekről, mint akik nem küszködnek a bűnnel; inkább úgy, mint akik kitartanak a harcban.

Amikor a keresztények érzik a bűn terhének súlyát, amikor vívódnak igazság és hamisság, a Lélek kívánságai és a testi kívánságok között, az egyedüli megoldás Jézus. Ő az egyetlen, aki képes megszabadítani azokat, akik halottak a bűneikben, és a Szentlélek által segíthet követőinek, hogy ellenálljanak a bűnnek. A kereszténynek ugyanúgy szüksége van az evangéliumra, mint annak, aki nem keresztény, mert Isten gyermekei az evangélium által menekülnek meg a bűn fogságából. Ugyanez az evangélium emlékezteti a hívőt arra, hogy felettébb diadalmaskodik az által, aki szereti őt (Róm 8,37).

Jézus, köszönöm neked Pál példamutatását! Segíts, hogy kitartsak a bűn elleni harcban, míg nem csatlakozhatom hozzád a bűntelen örökkévalóságban! Ámen.

Pál beismerte arra való hajlamát, hogy felfuvalkodjon saját apostoli tekintélye és lenyűgöző lelki alkalmassága folytán. Azért, hogy Pál alázatos maradjon, és szolgálata által Isten kapja a lehető legtöbb dicsőséget, Isten tövist adott az apostol testébe (2Kor 12,7).

Pál ezt a tövist úgy nevezi: „a Sátán angyala” (12,7), így az is lehet, hogy Isten megengedte az ördögnek, hogy valamiféle korlátozott mértékben megtámadja Pált, hogy ezzel is az Úr jó célját szolgálja (Jób 2,1). A Szentírás ennél többet nem árul el Pál küzdelmének a pontos természetéről. Egyesek szerint a Gal 4,13–15 verse alapján esetleg szemprobléma lehetett. Az mindenesetre egyértelmű, hogy egy olyan krónikus és megterhelő dologról van szó, amely akadályozta munkájában és szolgálatában.

Akármilyen jellegű volt is Pál tövise, két dolog egyértelmű. Először is, Isten kegyelme elég volt ahhoz, hogy megtartsa Pált a küzdelmében. Másodszor pedig, Pál életének a fogyatékossága miatt Isten még több dicsőséget kapott Pál szolgálatán keresztül. Az apostol ezért tudott örülni saját szenvedésének és gyönyörködni a saját erőtlenségében.

Ugyanezek az elvek érvényesek ma is a hívőkre. Isten felhasználja ugyan övéinek az erősségeit és az adottságait, de még nagyobb dicsőséget kap abból, ha övéi gyengeségeik és küzdelmeik ellenére is rá hagyatkoznak, őt szolgálják, és elérhetővé teszik magukat.

Jézus, hálát adok neked és dicsérlek téged a belém fúródó tövisekért, mert állandóan emlékeztetnek arra, hogy szükségem van rád! Add, hogy a küzdelmeim még nagyobb dicsőséget szerezzenek neked! Ámen.